Mergancz Sándor, a koordinációs feladatokat júniustól augusztus végéig irányító Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte: a Balaton déli partján csökkentek a strandi lopások, a rablások és kifosztások, a betöréses lopások és a garázda cselekmények száma azonban nőtt az előző évhez képest. Tiborcz János zalai főkapitány elismerően szólt a megyék együttműködéséről, kiemelve, hogy hosszú évek óta ez volt az első olyan szezon, amikor nem kaptak külső segítséget, azaz a Balaton-parti, illetve velencei-tavi rendőri feladatokat helyi erőkkel – polgárőrökkel és önkormányzatokkal – közösen, szükség esetén a Veszprémbe és Somogyba vezényelt készenléti rendőrség egységeivel kellett megoldaniuk.
A Veszprém megyei főkapitányság képviseletében Kuczik János őrnagy a Balaton környékének közbiztonságát „szilárd alapokon” állónak ítélte. Az északi part egyik legforgalmasabb 74-es számú főútvonaláról szólva azt mondta, a kétszer egysávos úton a biztonságos közlekedés garantálása a nyári hónapokban kiemelt feladatot jelentett.
Simon László Fejér megyei főkapitány, a koordinációs bizottság feladatkörébe tartozó Velencei-tó területileg illetékes rendőrségének vezetőjeként közölte, náluk az előző év hasonló időszakához képest kevesebb jogsértés történt. A főkapitány jelezte, hogy jövőre Fejér megye irányítja a koordinációs bizottság munkáját. Újdonságként említette, hogy a tervek szerint kikérik a lakosság és a turisták véleményét a közbiztonság helyzetéről. A statisztikai adatok szerint 700 betöréses lopás, 261 gépkocsifeltörés, 62 gépkocsilopás, 18 rablás, 88 súlyos testi sértés, 104 garázdaság történt a Balaton és a Velencei-tó környékén az idei szezonban. A sérüléses közlekedési balesetek száma a tavalyi 331-hez képest az idén kilenccel volt kevesebb; 14-en vesztették életüket. A Balatonban négy, míg a Velencei-tóban egy ember lelte halálát.
A Balatonból ezen a nyáron 149 embert kellett kimenteni (tavaly 308-at), míg a Velencei-tóból 40-et, ami héttel kevesebb, mint tavaly.
(MTI)

Peking, Moszkva, Teherán és az éhező Európa