Lejár a kárenyhítési program határideje

Október 31-én lejár az állami kárenyhítési program határideje az árvíz által érintett településeken, így a Borsod megyei Szendrőben, Edelényben, Boldván és Sajóecsegen is.

MNO
2010. 10. 30. 17:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A borsodi településeken idén több alkalommal is árvíz pusztított, a rekordméretű árvizek – a Bódván, a Sajón, a Hernádon – májusban és júniusban érkeztek, az eddig mért legnagyobb vízállásokkal. Szendrőben a Bódva áradata májusban és júniusban is utcákat öntött el: házak dőltek össze és a település egyik hídját is elmosta a víz.

Szaniszló János, Szendrő független polgármestere elmondta: összességében 293 ház sérült meg, jelentős részüket a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segélyprogramjának köszönhetően hozták rendbe. Öt házat az állami kárenyhítési program keretében megvásároltak. Emellett két ház vásárlása van folyamatban, ezekben az esetekben méltányossági kérelmet nyújtottak be a szaktárcához.

Molnár Oszkár edelényi független polgármester arról számolt be, hogy jóval 400 fölött volt a sérült lakások száma a borsodi városban, ahol a Bódva egymás után kétszer öntötte el az utcákat. Májusban a L'Huillier-Coburg-kastély közelében lévő gátszakasz egy részét, júniusban pedig a Bódva utca menti töltés egy szakaszát „vitte el” a folyó árhulláma.

Hozzátette: a szakemberek szerint 30 ház vált életveszélyessé, állami kártalanítást 18 kaphatott. A tulajdonosok elsősorban a lakásvásárlás mellett döntöttek az idő rövidsége miatt, 6 tulajdonos azonban építkezik, ők lemondtak az állami kártalanításról, mert véleményük szerint nem tudtak volna elkészülni időben. A házuk felépítését a biztosítók által kifizetett összegből kezdték meg, illetve hitelt vesznek fel a költségekhez.

Csabai Gyula, Boldva független polgármestere kifejtette: a falut idén több árvíz is sújtotta. A júniusi rekordméretű árhullám után eredetileg 15 ház vált lakhatatlanná, ebből 8 került fel az állami kártalanítások sorába, a többit a Magyar Vöröskereszt támogatásával rendbe tudták hozni. A kárenyhítési programban szereplő 8 ingatlan közül hét lakásnál már a lakók be is költöztek új otthonaikba – régi, árvizes házaikat elbontották –, egy folyamatban van, de az is hamarosan megoldódik.

Sajóecseg független polgármestere, Rabi József úgy fogalmazott: a község, mint árvíz sújtotta település négy új lakás építésére kapott lehetőséget. Sajóecsegen a kárenyhítés megtörtént, határidőre elkészültek.

A polgármesterek a kártalanítás mellett szóltak a településeket érintő vis maior összegekről is, amelyek a védekezési költségeket, illetve a településen keletkezett károk – önkormányzati tulajdonú utak, ingatlanok – helyreállításának költségeit jelentik. Szendrő polgármestere azt mondta: 104 millió forintot igényeltek, ebből 36 millió forintot kaptak eddig. Információi szerint egy pályázatukat elfogadták, egyet nem, kettő van bírálás alatt.

Az edelényi polgármester közölte: mintegy 300 millió forint volt az igénylés, a májusi árvíz után – az akkori Bajnai-kormánytól – 150 milliót kaptak, a júniusi árvíz óta még nem érkezett forrás, így nem tudnak fizetni azon vállalkozóknak, akik részt vettek a védekezésben. Ha nem kapnak pénzt, az önkormányzat csőd közeli helyzetbe kerülhet – tette hozzá.

A boldvai polgármester kitért arra, hogy az igényelt összeg nagy részét már megkapták, 65 millió forintból 13 millió forintot nem hagytak jóvá. Azt is elmondta, hogy Boldván határidőre hamarosan elkészül a záportározó, amely a Borsod megyei település árvízi és belvízi helyzetének megoldásában segít majd, valamint kialakítják a falu csapadékelvezető rendszerét. Ezzel a munkával is napokon belül elkészülnek.

A polgármesterek azt is hangsúlyozták, hogy a gátakon jelentősebb munkák az árvíz óta nem történtek, sok helyen a védekezés nyomait viselik a töltések: homokzsákok és széttaposott töltéskorona. A vízügyi szakemberek által a felmérés már megtörtént.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.