Minden eddiginél több információt ad az új jelzőrendszer

A Dráva minden eddiginél több információra épülő árhullám-előrejelző rendszere valósulhat meg, miután a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, valamint a Hrvatske Vode horvát vízügyi szervezet közös fejlesztésbe kezdett.

MNO
2010. 10. 30. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Heid Petrának, a magyar vízügyi igazgatóság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a fejlesztés jövő év augusztusára valósulhat meg. A projekt összköltsége mintegy 300 000 euró, és jelentős részben az Európai Unió Horvátország–Magyarország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programjából finanszírozzák – tette hozzá.

A munka során kiegészítő geodéziai méréseket végeznek, emellett elkészül a Dráva lefolyásmodellje a Mura betorkollásától (Őrtilos) a Dunába torkollásáig (Almás), valamint a teljes, 40 000 négyzetkilométernyi vízgyűjtő digitális terepmodellje és csapadéklefolyási modellje. A fejlesztés részeként 12 óránként frissülő előrejelzés lesz elérhető a horvát és a magyar vízügyi szervezetek honlapjain.

A Dráván a meglévő magyar rendszer alapjai az 1990-es évek közepén készültek el. Azóta anyagi források és technikai feltételek hiánya miatt érdemi fejlesztés nem történt, így például a domborzati modell pontatlansága, az erőművek üzemelési-vízeresztési adatainak hiánya miatt nem szolgál kellő információval a rendszer az árvízi védekezéshez. A pontos előrejelzés viszont elengedhetetlen, hiszen ennek segítéségével lehet eldönteni, hogy milyen fokú készültségre van szükség.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.