A szakszervezet támogatja az osztrák munkaadói és munkavállalói szervezetek közös javaslatát, amelynek célja megelőzni, hogy a korlátozások 2011. május elsejei megszűnésének bérleszorító hatása legyen Ausztriában. A „vida” azt szorgalmazza, hogy az osztrák kormány időben hozza meg az ehhez szükséges törvényt. A szakszervezet szerint bár a többi szektorhoz képest a válság viszonylag kevéssé érintette az idegenforgalmat, a kedvezőtlen munkaviszonyok miatt továbbra is sokan hagyják el az ágazatot.
A szociális partnerek a kormány támogatását élvező javaslata a korábbinál határozottabb fellépést szorgalmaz az ausztriai ágazati minimálbéreknél alacsonyabb fizetések ellen. Jelenleg a munkavállaló panaszára indulhat ilyen vizsgálat. Ha a javaslat törvényerőre emelkedik, a jövőben hivatalból ellenőrizhetik a fizetéseket, és a munkáltatót akár több ezer eurós – legfeljebb ötvenezer euróig terjedő – bírsággal büntethetik.
Rudolf Kaske, a szakszervezet elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy jelenleg hivatalosan nem mutatható ki bérdömpinghatás, van ugyanakkor illegális vagy félig illegális foglalkoztatás, ahogy más ágazatokban is. Ennek mértékére vonatkozóan nem bocsátkozott találgatásokba. Egy statisztikát idézett, amely Ausztriában tíz százalékra teszi a feketemunka arányát. Hozzátette azt is, hogy ezt a számot sokan vitatják, s hogy a maga részéről „nem akarja kommentálni”. A jelenséget természetéből adódóan nehéz megbecsülni – mondta. „A feketén foglalkoztatottak nem írják ki magukra nagy betűkkel, hogy feketemunkás” – tette hozzá.
Az osztrák munkaerőpiac az ágazaton belül jelenleg is „nyitott”, a külföldi foglalkoztatottak aránya harminc százalék körüli – mondta Rudolf Kaske, a határon átjáró munkavállalókról szóló egyezményekre, a szezonális munkavállalókra, a gyakornoki és szakmai kontingensekre utalva.
A jövő május elseje után életbe lépő változásokkal kapcsolatban a szakszervezet egyszerre célozza meg a jelenlegi munkavállalók foglalkoztatásának fenntartását és azt, hogy újonnan érkezők is lehetőséget kapjanak. A munkahelyekre elsősorban az EU-n belüli munkavállalókat kell keresni – hangsúlyozták.
A turisztikai ágazat eddig a vártnál jobban és a többi szektorhoz képest viszonylag jól vészelte át a válságot. A munkanélküliség 2009-ben 13 százalékkal nőtt, a szektorban foglalkoztatottak száma 178 ezer fő körül volt. A szakszervezet mindamellett kiemelte, hogy az ágazatban dolgozók foglalkozatási ideje továbbra is rövid, évente átlagosan mindössze 196 nap. A viszonylag alacsony fizetés, a túlórák és a kedvezőtlen előmeneteli lehetőségek miatt sokan „rövid idő után hátat fordítanak” a szakmának.
A „vida” közlése szerint az ágazati bér havi átlagban bruttó ezerötszáz euró. A statisztikai hivatal legfrissebb, 2008-as adatai szerint Ausztriában a munkavállalók évi átlagos jövedelme 28 ezer euró.
(MTI)

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán