Nő a lengyel gazdaság, inflációra készülnek

Lengyelországban elérheti a négy százalékot a gazdasági növekedés 2011-ben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint. Eközben a fogyasztói árak emelkedése is várható az országban.

MNO
2010. 10. 29. 17:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az IMF pénteken megjelent előrejelzése szerint a bruttó hazai termék (GDP) az idén 3,5 százalékkal bővülhet Lengyelországban, jövőre pedig 3,75 és 4 százalék közötti növekedés várható. A varsói kormányzattal folytatott rendes évi gazdaságpolitikai konzultáció lezárása után ismertetett elemzés szerint jövőre felgyorsulhat a fogyasztói árak emelkedése, és a drágulás mértéke megközelítheti a lengyel központi bank inflációs céljának 3,5 százalékos felső határát. A központi banknak ezért fel kell készülnie a növekvő inflációs nyomás kezelésére – áll a nemzetközi pénzintézet elemzésében.

A GDP-hez mért államháztartási hiány az idén 8 százalék lehet, jövőre pedig a 6,7-6,5 százalék közötti szintre csökkenhet. A konszolidáció a következő években folytatódhat, 2013-ban már 5 százalék alatt lesz a deficit Lengyelországban az IMF szerint. A GDP-arányos államadósság a vizsgált időszakban várhatóan nem haladja meg az 55 százalékot, vagyis Lengyelország ebből a szempontból megfelel az euró bevezetéséhez szükséges úgynevezett konvergencia kritériumoknak, amelyek 60 százalékos felső határt szabnak meg.

A 38 millió lakosú Lengyelország a legnagyobb állam a 2004 óta az Európai Unióhoz csatlakozott országok közül, és az egyetlen az egész unióban, ahol a világgazdasági válság során nem alakult ki recesszió.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.