A kínai–magyar kapcsolatok kiállták a próbát és zökkenőmentesen fejlődnek a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta – állapította meg Ven Csia-pao (Wen Jiabao), s ígéretet tett arra, hogy Magyarországgal együtt erőfeszítéseket tesznek a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok egyensúlyának megteremtéséért; elősegítik a cserekapcsolatokat és a barátságot annak érdekében, hogy új lapot kezdjenek a két ország közötti kapcsolatok történelmében.
Orbán Viktor – a kínai hírügynökség jelentése szerint – a csaknem félórás megbeszélésen egyebek között megerősítette, hogy Magyarország tartja magát az „egy Kína” elvhez, és a kölcsönös politikai bizalom megteremtésére, a kereskedelem és a gazdasági kapcsolatok bővítésére és a kulturális cserék megerősítésére törekszik Kínával, hogy elősegítse a két ország, valamint Európa és Kína kapcsolatait.
Orbán hivatalosan a világkiállítás zárónapján rendezett magas szintű fórum megnyitójára, illetve az expó záróünnepségére érkezett Sanghajba. A magyar miniszterelnök vasárnap részt vett a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Kínai Nemzetközi Kereskedelmet Elősegítő Tanács (CCPIT) együttműködési megállapodásának aláírásán. A két aláíró Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke és Van Csi-fej (Wan Jifei), a CCPIT elnöke volt. Orbán Viktor hétfőn folytatja sanghaji programját és kedden utazik haza Magyarországra.
(MTI)

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala