Pénzügyi fegyelem: az uniós vezetők elfogadták a javaslatcsomagot

Elfogadták az EU-országok állam-, illetve kormányfői azt a javaslatcsomagot, amely a pénzügyi fegyelem javítását célozza – közölték diplomáciai források csütörtök este a brüsszeli csúcstalálkozó helyszínén.

MNO
2010. 10. 28. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csomagot Herman Van Rompuynak, az Európai Tanács elnökének a vezetésével dolgozta ki az erre a célra létrehozott pénzügyminiszteri szintű munkacsoport. Kulcselemei közé tartozik a tagállamok közti gazdasági együttműködés fokozása, a nemzeti gazdaságpolitikai tervek előzetes egyeztetése és az euróövezet pénzügyi stabilitási előírásait megszegő tagországok automatikusabb és szigorúbb szankcionálása. Nem számít meglepetésnek, hogy az állam- és kormányfők jóváhagyták a javaslatokat, hiszen azokban pénzügyminiszteri szinten már megállapodás született, és a külügyminiszterek is elfogadásra ajánlották.

A javaslatok egy részének konkrét formába öntése mindazonáltal még további munkát igényel az unión belül. A javaslatok jogszabályi tartalmáról a tagországok jövő nyárig politikai megállapodást kívánnak elérni. Amikor Van Rompuy elkészítette a javaslatokat magában foglaló jelentést, úgy fogalmazott, hogy az EU-n belül működő Gazdasági és Pénzügyi Unió eddigi legnagyobb reformjáról van szó. Ugyancsak diplomáciai források szerint abban is egyetértettek a csúcsvezetők, hogy állandó jellegű pénzügyi alapot kell létrehozni az esetlegesen bajba kerülő euróövezetbeli országok megsegítésére, miután a görög fizetési válság nyomán megteremtett mechanizmus csak 2013-ig marad érvényben.

A németek azonban továbbra is azon az állásponton vannak, hogy az új intézkedésekhez szükség lenne az unió alapszerződésének módosítására is. Ezt csütörtök este még számos tagország vitatta, bár a csúcsértekezlet kezdete utáni kiszivárogtatások szerint az álláspontok valamelyest közeledtek egymáshoz, és közelebb került egy korlátozott szerződésmódosítás eshetősége.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.