Következésképp a vádhatóság teljesen fölöslegesen állította össze a 46 ezer oldalnyi periratot, abban csupa szamárság áll, olyan vádak, amelyeket feltehetően a kisujjukból szoptak ki – legalábbis Hunvald György ezt sugallja. Egyébként, magyarázza az áldozat, nemcsak az állam, hanem egyes újságok és televíziók is megnézhetik majd magukat, ha kiderül az igazság. Végezetül pedig a kikezdett kerületvezető minden létező anyagot felrak az internetre, hadd tudja meg a nagyvilág, milyen bitang dolgok történnek idehaza. Érdekes és tanulságos lesz, amikor a tárgyaláson az irigyek által kreált vád szép lassan elgyengül, mondja a meghurcolt ember, aki egyébként az utolsó pillanatig úgy tervezte, újraindul a polgármesteri székért, elvégre őt szeretik a kerületben, s ez a szeretet nem viszonzatlan.
(Magyar Nemzet, 2010. november 30.)

Ezt a kvízt csak kevesen töltik ki hibátlanul – Ön felismeri, mi magyar találmány?