A tervezett beruházások előkészítési költségeit nagyrészt az Európai Unió strukturális alapjai biztosítják. A pályaudvaron várhatóan összesen 18 peronos vágányt építenek. A vágányok között 55 centiméter magas peronokat alakítanak ki, amelyek a korszerű járművek padlószintjéhez igazodnak. Az új és a felújítandó utasforgalmi létesítményeket akadálymentesítik, az utastájékoztatás rendszerét – mind a hangos, mind a látható tájékoztatást – teljes körűen korszerűsítik. A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, jelenleg az engedélyezési tervek készítése folyik. A kiviteli tervek szállításának végső határideje 2012. június eleje, a terveket a VITECO Kft. készíti.
A Nyugati pályaudvar személyforgalma mintegy 400 vonat, napi utasforgalma hozzávetőleg 55 ezer fő. A Nyugati pályaudvar teljes körű korszerűsítése magában foglalná egyebek mellett a vasúti pálya, a felsővezetékek, a biztosítóberendezés, valamint a távközlési rendszer felújítását is. A beruházás előkészítési munkálatai más projektekkel együtt folynak, ezek előkészítésére a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretén belül összesen mintegy bruttó 4,8 milliárd forint áll rendelkezésre, aminek 15 százaléka hazai forrás, 85 százalékát pedig az európai strukturális alapokból finanszírozzák.
(MTI)

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán