FERENCVÁROSI TC–SZOLNOKI MÁV FC 1-0 (0-0)
Budapest, Albert-stadion, 5000 néző. Vezette: Berger.
FTC: Haber – Adriano, Csizmadia, Rodenbücher – Andrezinho, Schembri (Morales, 68.), Maróti, Józsi (Tóth B., 55.), Rósa D. (Sztanics, 75.) – Miljkovic, Heinz. Vezetőedző: Prukner László.
Szolnok: Rézsó – Molnár Z., Sztanisics, Pető, Cornaci – Szalai, Balogh – Remili, Pisanjuk (Ngalle, 65.), Vörös – Koós (Tchami, 70.). Vezetőedző: Simon Antal.
Gólszerző: Rodenbücher (62.).
Kiállítva: Sztanisics (90.).
A Fradi végig kézben tartotta a mérkőzést, már az első félidőben is többször a szolnoki védelem mögé tudtak kerülni a zöld-fehér támadók. Rósa Dénes léc alá tartó lövését Rézsó védte bravúrral a 14. percben, majd ugyanez a két játékos volt a főszereplő a 38-ban is, amikor Rósa ollózását ismét hárította a szolnoki kapus. Rézsó Heinz helyzeténél is remek érzékkel hárított, majd a szünet után is bravúrok egész sorát mutatta be. Schembri fejesénél ugyan már verve volt, de szerencséjére a máltai csatár fölé fejelt. A 62. percben azonban már ő is tehetetlen volt, amikor Tóth Bence szabadrúgása után Rodenbücher bólintott a léc alá (1-0).
Rézsó Heinz löketénél is a helyén maradt, a cseh sztár pedig elkapkodta a lehetőséget, kapásból mellé durrantott. Nagy volt tehát az FTC nyomása, de a végén mégis pontot szerezhetett volna a vendégcsapat, ám Tchami lövése egy védőről a kapu mellé szállt. Sztanisics kiállítása a 90. percben már nem osztott nem szorzott, miként Tóth Bence felső lécet érintő lövése sem, a hazai együttes megérdemelten nyert.
MTK BUDAPEST–ZALAEGERSZEGI TE FC 3-4 (0-3)
Budapest, Hidegkuti-stadion, 1000 néző. Vezette: Szilasi.
MTK: Szatmári – Vukmir, Szekeres, Gál (Ladányi, sz.), Vadnai – Vukadinovics, Pátkai, Szabó Á. (Könyves, sz.), Kanta J. – Pál, Tischler (Eppel, 76.). Vezetőedző: Garami József.
ZTE: Vlaszák – Varga R., Miljatovic, Panikvar, Szalai – Turcsik, Horváth A. (Illés Gy., 52.), Kamber, Balázs Zs. (Barna, 69.) – Rajcomar, Simon A. Vezetőedző: Csank János.
Gólszerző: Könyves (54.), Ladányi (65.), Eppel (85.), ill. Balázs Zs. (11.), Simon A. (36.), Rajcomar (43. – 11-esből), Panikvar (89.).
Nagyon jól kezdett a Zalaegerszeg a Hidegkuti-stadionban, Balázs Zsolt már a 11. percben kihasználta a hazai védők hibáját, majd Simon Attila váltotta gólra Kamber passzát, végül az utóbbi ellen elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt Rajcomar értékesítette. A háromgólos előny túlzottan is magabiztossá tette a vendégeket, a budapesti kék-fehérek viszont a szünet után nagy erőket mozgósítva egyenlítettek. Könyves után Ladányi bombagólja, majd Eppel következett, így a véghajrára maradt a döntés. A szerencse végül a ZTE-nek kedvezett, Panikvar remek egyéni megmozdulás után Szatmári hálójába lőtt, így 4-3-ra nyert a Csank-csapat. Ismét egy utolsó pillanatban szerzett találattal.
VASAS–HALADÁS 2-1 (1-1)
Budapest, Illovszky-stadion, 500 néző. Vezette: Fábián.
Vasas: Végh – Balog Zs., Mileusznics, Gáspár, Polényi – Bakos (Cs. Pavicsevics, sz.), Arszics, Mundi (Hrepka, sz.), Németh N. – Lázok, Pancsava (Beliczky, 61.). Vezetőedző: Komjáti András.
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Simon Á., Nagy G., Irhás, Sipos N. (Rajos, sz.) – Kenesei K., Oross (Fodrek, 74.). Vezetőedző: Aczél Zoltán.
Gólszerző: Pancsava (27.), Németh N. (91.), ill. Sipos N. (24.).
Egy tetszetős Oross-Sipos akció végén utóbbi szerezte meg a vezetést a Haladásnak, ám a szombathelyiek előnye mindössze három percig volt életképes, ekkor jött a Győrből kölcsönzött Pancsava és Rózsa kapujába lőtt (1-1). Az MTK–ZTE találkozójához hasonlóan az Illovszky-stadionban is csak az utolsó percben dőlt el a három pontsorsa, ekkor Németh Norbert egy kapu előtti kavarodás végén belőtte a Vasas győztes gólját. Az élet visszaadta azt, amit az előző körben elvett az angyalföldiektől Zalaegerszegen.
BFC SIÓFOK–LOMBARD FC PÁPA 0-1 (0-0)
Siófok, Révész Géza utca, 500 néző. Vezette: Veizer.
Siófok: Molnár P. – Márton, Fehér Zs., Graszl K., László – Roni, Ludánszki, Tusori (Délczeg, 62.), Lukács T. (Ivancsics, 57.) – Honma, Sowunmi. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István.
Pápa: Szűcs L. – Takács P., Supic (Tóth G., 34.), Farkas A., Németh M. – Heffler N. (Quintero, 72.), Gyömbér, Rebryk – Abwo, Bárányos, Marics. Vezetőedző: Véber György.
Gólszerző: Marics (52.).
Goran Marics az előző fordulóban igazi bombagólt lőtt az Újpest ellen, ezzel növelte akkor kétgólosra a Pápa előnyét. Szombat este a Siófokon is betalált, s bár a mostani nem volt olyan látványos, mint a Balajcza kapujába megeresztett bomba, fontosságát illetően aligha marad el mögötte. A vendégek ugyanis ezzel győztek a Balaton-partján.
GYŐRI ETO FC–KECSKEMÉTI TE-ERECO 2-1 (2-1)
Győr, ETO Park, 2500 néző. Vezette: Andó-Szabó.
Győr: Radoszavljevics – Djordjevics, Sztanisics, Fehér Z., Szabó O. (Völgyi, 15.) – Tokody (Ganugrava, 87.), Koltai (Sarasenidze, 62.), Pilibaitis, Trajkovics – Ceolin, Bugerra. Vezetőedző: Pintér Attila.
KTE: Ribánszki – Alempijevics, Némedi, Balogh B., Mohl – Csukics (Dosso, 80.), Litsingi, Szavics (Ebala, 63.), Bori (Csordás, 80.) – Foxi, Tököli. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics.
Gólszerző: Pilibaitis (18. – 11-esből), Bugerra (38.), ill. Némedi (45+1. – 11-esből).
Határozott támadásokat vezetve már a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést a Győr, Bugerra emelését már a 2. percben a gólvonal elől kellett menteni a kecskeméti védőknek, majd Ceolin lövése kelthetett riadalmat a vendég drukkerekben. A kihagyott helyzetek után végül egy büntetőből szerzett vezetést az ETO, Trajkovics buktatásáért megítélt tizenegyest Pilibaitis lőtte a kapuba. Húsz perc múlva jött a második, Ceolin mintaszerű beadását Bugerra továbbította a hálóba. Hogy ne dőlhessenek hátra elégedetten a hazai szurkolók a szünetben, arról Pilibaitis gondoskodott, aki Tökölit rántotta le büntetőterületen belül, a 11-esből Némedi szépített.
A második félidőben továbbra is a Győr támadott, Bugerra majd Ceolin is a kapufát találta telibe látványos fejessel. A Kecskemét azonban a végén könnyen egyenlíthetett volna, előbb Dosso lőtt fölé, majd Litsingi életerős lövését védte Radoszavljevics.