Visszatér a világbajnok

Marcello Lippi kitart elhatározása mellett, miszerint visszatér az edzői padra. Hogy hol és mikor teszi ezt meg, még kérdéses.

MNO
2010. 10. 28. 14:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2006-ban még piedesztálra emelte a sajtó a világbajnoki aranyérmes trénert, négy évvel később pedig megszégyenülten távozott az azúrkékek kapitánya. Csapata színtelen-szagtalan játékkal, csoportutolsóként esett ki az egyik leggyengébb kvartettből Dél-Afrikában. Az ősz hajú mester csendben távozott posztjáról, helyét a firenzei Cesare Prandelli vette át.

Az elmúlt hónapokban nem érkezett hír Lippi felől, most azonban megszólalt, és edzői posztot vállalna a tréner. „Vissza fogok térni a kispadra. Azt még nem tudom, hogy hol kezdek újra dolgozni, abban viszont biztos vagyok, hogy nem vonulok vissza” – húzta alá Lippi. „A világfutball képviselőjeként vagyok ma itt, és az is szeretnék maradni” – mondta a mester egy toszkánai adománygyűjtő esten.

Természetesen én is követtem el hibákat, az emberek sajnos hamar elfelejtik a négy évvel ezelőtti sikert – panaszkodott kicsit a volt Juve-tréner.

Lippit többek között a Liverpool, az Olympique Marseille és a Lyon kispadjával hozta eddig összefüggésbe a sajtó.

(soccerway.com)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.