90 kilométeren végeznek mederrendezést

Mintegy 90 kilométeres szakaszon végzik el a vízfolyások környezetbiztonságot növelő rekonstrukcióját, mederrendezési munkálatait 2013 végéig a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén; a május–júniusi vízkárok utáni helyreállítás már befejeződött.

MNO
2010. 11. 04. 15:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az idén rekordot döntött a csapadékmennyiség, a vízállások sok helyen meghaladták az eddig mért legnagyobb értékeket – közölte Heid Petra, az igazgatóság sajtóreferense csütörtökön. Hozzátette, hogy az árvíz levonulása után jelentős feladatok elvégzése vált szükségessé, ilyen például a hidaknál létrejött kimosódások, a vízmércék és az átereszek helyreállítása. Az idén 5,5 kilométer vízfolyás mederrendezését valósították meg a Gyöngyös nyugati ágán, valamint a Kis-Koppányon.

Heid Petra hangsúlyozta: a Dél-dunántúli operatív program (DDOP) részeként összesen csaknem bruttó 2,3 milliárd forint értékben mintegy 90 kilométeres szakaszon végzik el a vízfolyások környezetbiztonságot növelő rekonstrukcióját 2013 végéig. A mederrendezési munkálatok a Rinya vízrendszerét, a Vasas-Belvárdi, valamint a Karasica vízfolyást érintik. Emellett a Kapos folyón egy árvízi tározó megépítését is tervezik.

Az igazgatóság működési területén az országos átlagnál lényegesen magasabb a vízfolyások nagysága. Baranyában 44, Somogyban 49, míg Tolna megyében 6 település készített védelmi tervet. Ez az önkormányzatoknak mintegy húsz százaléka. A vízfolyások rekonstrukciójának köszönhetően csökken a vízkárok, kiöntések kockázata.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.