Bontják a vakolatot a Vár utcában. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola homlokzata életveszélyessé vált, ezért mindenképpen szükségszerű volt a beavatkozás. – Ez egy S. O. S. munka sajnos, hiszen a vakolatomlás életveszélyes is lehet akár, és ezt el kell hárítani, de mi nagyon reméljük, hogy ez felhívja a figyelmet arra, hogy a helyzet már tarthatatlan – mondta el Tóth József intézményegység-vezető.
A vakolat egy hete kezdett hullani. A munkálatok idejére az iskola melletti járdát is lezárták. Az épület teljes felújítására is nagy szükség lenne. Az ehhez szükséges háromszázmillió forintra jövőre pályázik az önkormányzat. – Az épület felújítását a város régóta tervezi, a várható költség, homlokzat, nyílászáró és tető 250-300 millió forint. Természetesen ennek van egy engedélyezési eljárási ideje, illetőleg pályázati úton szeretnénk majd a fedezetet biztosítani – magyarázza Scheffer Attila városépítési osztályvezető.
Ha megnyerné a pályázatot, az önkormányzat biztosítaná a szükséges harmincmillió forintos önrészt. Az intézményben azt remélik, hogy 2012-ben, a debreceni zeneoktatás 150 éves évfordulóján a felújított épületet is átadhatják.
(dehir.hu)

Nem akármilyen világsztárral edzett a honvédelmi miniszter