A két héttel ezelőtti hazai mérkőzés (1–2) „visszavágóján”, Eindhovenben próbált javítani eddig nem túl fényes mérlegén (0 pont, 1–8-as gólarány) csütörtök este a Debrecen labdarúgó-csapata. Bár első góljukat már megszerezték, Herczeg András reménykedett, hogy bátor játékkal sikerülhet minél eredményesebbnek lenni a csoportot vezető PSV ellen, esetleg pontot szerezni. A magyar esélyeket rontotta, hogy bár a Harkiv ellen kiállított Kabát Péter eltiltása lejárt, arcüreggyulladás miatt mégsem utazhatott Hollandiába. Ráadásul a repülőút sem volt egyszerű, műszaki okok miatt hatórás késéssel indulhatott csak a Loki.
Nyugodtan kezdődött a találkozó, aztán már a hetedik percben majdnem hátrányba kerültek a hajdúságiak: Malinauskas rosszul vetődött ki egy laposan belőtt labdára, a hosszú kapufánál biztosító Simac lábáról pedig kis híján saját hálójába került a labda. Hét perccel később Dzsudzsák tesztelte mintegy tizenhat méterről a DVSC litván kapusát, aki azonban biztosan öklözött. A 18. percben Toivonen fejelhetett az ötösről senkitől sem zavartatva, alig fölé. Futószalagon jöttek a PSV magyarjának veszélyes beadásai, Malinauskas egyszer-kétszer szívbajt is hozott a Debrecenért szorítókra, olykor „forró” volt neki a labda. Sajnos nem bírta sokáig az egyre növekvő nyomást a Loki, a 22. percben Afellay lőtt Dzsudzsák sarkazása után, húszról a bal alsóba (1–0).
A félidő első fele egyértelműen a hollandoké volt, a magyarok csak ritkán tudták megkaparintani a labdát, ha pedig mégis sikerült, akkor sem tarthatott sokáig az öröm. Az első debreceni lövés Czvitkovics nevéhez fűződött, a 28. percben mintegy harminc méterről célozta meg Isaksson kapuját, de kevéssel célt tévesztett. A gól után lassított a tempón a PSV, persze ez nem azt jelentette, hogy egy-két gyors húzás után ne értek volna föl Malinauskas kapujáig. A 38. percben hatalmas Loki-helyzet maradt ki: Laczkó indult meg előre, majd két védő mellett a tizenhatos bal oldalán érkező Czvitkovics elé játszott, aki kapásból a hosszú sarok mellé csavart. Két minutummal később Toivonen egy Reistől visszakapott labdát lőtt a kapufára. A szünet előtt két perccel aztán már nem volt hiba: fordított szereposztás után Reis gurított 14 méterről a kifutó kapus mellett a bal alsóba (2–0). A lefújás előtt még Coulibaly tűzte rá a labdát, így a PSV svéd kapusa is bemutathatott egy védést. Az első félidő nagy részében egyértelműen az eindhoveniek akarata érvényesült, a DVSC-nek csak momentumai voltak. Nem sikerült a várt a várt bátor játékot bemutatni.
A második játékrész újabb Isaksson-bravúrokkal indult. Előbb Czvitkovics bal oldali szabadrúgását tornázta a kapu fölé, majd Bódi távoli löketét tolta a jobb kapufa mellé. Támadásban maradt a Debrecen, az 55. percben a bal oldalon felfutó Laczkót ugratták ki, aki tíz méterről az oldalhálóba lőtt. A játékrész első negyedórája inkább a Lokié volt, végre mertek vállalkozni a debreceni fiúk, akik ennyi idő alatt is többet tartózkodtak a hazai térfélen, mint az első 45 percben összesen. A 69. percben aztán megmutatta a PSV, hogy nem szabad egy pillanatra sem elaludni: egy gyönyörű kontra végén Dzsudzsák kapta a labdát, aki 18 méterről a bal kapufát találta telibe. Ezután kissé leült a meccs, a hollandok megelégedtek azzal, hogy birtokolják a labdát, a Loki pedig sajnos egyáltalán nem tudta megzavarni a PSV-s labdázgatást. Volt olyan öt perc, amikor csak hollandok értek a lasztihoz. Unalmas passzolgatás után aztán újra villantak a hazaiak, Toivonen gurított nagy helyzetben újra a kapufára. A vége felé még Nagy is megpróbálkozott egy átlövéssel, Isaksson vetődött, de nem kellett közbeavatkoznia. Amikor már azt hittük, csendben véget ér a meccs, a frissen beállt Wuytens még megvillant: a 88. percben beesernyőzte Simacot, majd 12 méterről a kapu közepébe bombázott (3–0).

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán