Bencsik János: Fokozatosan új lakásokat kell építeni

Magyarországon nincs szükség évi 40 ezer új lakásra, az 500 ezer kiváltandó lakás helyett kell fokozatosan újakat építeni. 2012-ben újra 25-30 ezer lakás épülhet, majd a következő évtől évi 30 ezerrel stabilizálódhat a piac – mondta Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára pénteken, a XI. készház- és passzívházvásárt kísérő konferencián.

MNO
2010. 11. 05. 10:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 4,2 milliós magyar lakásállományból 500 ezer megfelelő energetikai szempontból, de hárommilliót fel kell újítani, erre jelennek meg néhány hónap múlva a pályázatok az új Széchenyi-terv keretében – jelentette be az államtitkár.

Az államtitkár által idézett adatok szerint Nyugat-Európában 150 kilowatt energiát fogyasztanak átlagosan a lakóépületek évente és négyzetméterenként. Magyarországon a felhasználás 250 kilowatt, így van miből megtakarítani. Az uniós norma új házra 50 kilowatt, de ha Magyarország a felújításra uniós támogatást akar szerezni, akkor a felújításoknál is alá kell menni a fajlagos 50 kilowattos felhasználásnak.

A Zöldberuházási rendszer pályázatait még novemberben elbírálják, így jövőre a fűtési szezon végeztével 25 milliárd forintos támogatással mintegy 50 milliárdos piac áll az építőipar előtt. Ehhez adódnak hozzá az új Széchenyi-terv keretében addigra megjelenő pályázatok alapján indítható felújítások.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a környezettudatos építéshez, felújításhoz állami támogatással teremthetők meg a szükséges eszközök. Utána ezeket magyar cégek gyártják majd, új munkahelyeket teremtve. A kockázati tőke is talál magának terepet ezen a területen. Az új közbeszerzési törvény pedig előnyben részesíti a környezetet kevésbé terhelő termékeket, szolgáltatásokat – tette hozzá.

A konferencián felszólalt Becker Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészkarának dékánja, aki elismerte, hogy a környezettudatosság érintőlegesen van csak jelen a képzésben, de a piacnak sincs rá igénye. A hallgatók ennek ellenére részt vesznek abban a nemzetközi pályázatban, amelynek keretében aktív – külső energiát nem igénylő – házakat terveznek.

Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége keretében működő könnyűszerkezetes tagozat elnöke bejelentette, hogy a jövő évtől készházépítő szakmérnök képzés indul a műegyetemen. Szólt arról is, hogy egyik tagcégük – a GrandÁcs Kft. – Svájcba exportál minimális energiafelhasználású készházat.

A vásár pénteken délelőtt 10 órakor nyílt meg a nagyközönség előtt, és vasárnap délután 5 óráig tart nyitva. A készházgyártók mellett jelen vannak a passzívházak speciális eszközeit kínáló cégek. Például a Velux bemutatja azokat az Európa különféle klimatikus területeire épített aktív mintaházait, amelyek gyakorlatilag megtermelik az általuk felhasznált energiát.

Olajos Péter a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megújuló energia- és klímapolitikai helyettes államtitkára az Új Széchenyi Terv hét kitörési pontjának egyikét, az otthonteremtést és lakásprogramot, valamint az energiahatékonyságot mutatta be előadásában. A januárban induló program keretében 1 milliárd forintra lehet pályázni, a pályázatok száma pedig száz lesz.

Az említett energiahatékonyság úgy bomlik tovább, hogy lesz alprogram a hagyományos és a paneles lakóépületek felújítására, de új építésre is. Ugyan csak e program keretében újítanak meg 20 ezer középületet. A mintaprojekteket pedig a kórházak, a sport létesítmények és a termálfürdők közül választják, ezek energetikai felújítását mutatják be azokon.

Szentendrén a kormány létrehoz egy fenntartható építési tudáscentrumot, ahol mintaházakat lehet megtekinteni, a szakembereknek pedig oktatási központként működik – mondta a helyettes államtitkár, aki két területet emelt még ki. Az egyik a LED világító testek gyártásának magyarországi megteremtése, illetve az energetikai szaktanácsadói hálózat létrehozása.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.