Az államfő azt mondta, hogy a Sidetur kisajátítása része annak a politikájának, hogy Venezuelát szocialista állammá alakítsa át. A 25 országba exportáló Sidetur hat venezuelai gyárának éves termelési kapacitása több mint 835 ezer tonna. Hugo Chávez azt mondta, hogy a Sidetur állítja elő Venezuela acélrúdkeresletének 40 százalékát.
Az 1999-ben hatalomra került Chávez ágazatok egész sorában rendelt már el államosítást, úgynevezett forradalmi programjának részeként. Az olajiparban például milliárd dolláros nagyságrendben államosította a magánvállalkozások – főként külföldi cégek – vagyonát, felszerelését és készleteit, a mezőgazdaságban pedig több mint hárommillió hektár termőföld köztulajdonba vételét rendelte el. A múlt héten került köztulajdonba az amerikai Owens-Illinois üvegipari társaság leányvállalata, amelyet környezetszennyezésre és a dolgozók kizsákmányolására hivatkozva államosítottak.
Az államosításokért esetenként kártérítést fizet a caracasi vezetés. A svájci Holcim cementgyártó óriáscég például 650 millió dollárt kap, miután leányvállalatának elkobzása miatt bepanaszolta Venezuelát a Világbank által alapított Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (International Centre for Settlement of Investment Dispute – ICSID).
(MTI)