A szerb fővárosban tartott csütörtöki egyeztetés célja a szerb–magyar sportbeli és doppingellenes jövőbeni együttműködés kereteinek hivatalos kialakítása, a kommunikáció felvétele és a közös munka fontosságának deklarálása volt – olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményében. A jövőbeli törekvések közt szerepelt még a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által is elismert Közép-Európai Regionális Doppingellenes Szervezet (CEADO) – amelynek elnökévé nemrégiben Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét választották – feladat- és hatáskörének kidolgozása, működésének megerősítése.
A találkozón többek között szó volt a WADA legfontosabb döntéshozó szervének, az alapító tanácsnak 2010. november 21-i montreali üléséről is, amelynek jelenleg hazánk (az EU képviseletében) és Szerbia (az Európa Tanács delegáltjaként) is tagja. Az alapító tanács ülésén az EU képviseletét – Spanyolország és Belgium képviselői mellett – Czene Attila biztosítja.
Az összejövetel végén, visszatérve a CEADO tevékenységének megerősítéséhez, az elkövetkező időszakban e tárgyban tett intézkedésekről szóló konzultáció dátumaként a WADA alapító tanácsának 2011. május 15-i ülését jelölték meg – adta hírül a minisztérium közleménye.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala