„Győzike” balesetet okozott, majd lelépett a helyszínről?

Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott szerdán délben az Andrássy úton Gáspár Győző. „Győzike” a karambol után elhagyta a helyszínt – írja a Bors.

MNO
2010. 11. 05. 9:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gáspár a baleset után nem szállt ki a kocsijából, hanem sietve elhagyta a helyszínt, pedig az összetört autóban legalább egy személy megsérült. A bulvárlap információi szerint Győzikét két utcára a baleset helyszínétől igazoltatták a járőrök, majd bevitték a rendőrségre.

A BRFK szóvivője, Sass Oszkár megerősítette az információt: szerdán, az Andrássy úton, délután fél egy tájban történt egy közlekedési baleset, amelyben egy személy könnyebb sérüléseket szenvedett. Az egyik jármű vezetője – akit néhány utcával arrébb igazoltattak a kollégák – azonnal elhagyta a helyszínt. A 36 éves férfit mint a baleset okozóját a BRFK közlekedésrendészeti főosztályára kísérték, ahol segítségnyújtás elmulasztása miatt meggyanúsították. A Bors úgy tudja, hogy vért vettek Gáspár Győzőtől. Arról egyelőre nincs hír, hogy a mintában volt-e drog vagy alkohol.

„Győzike” megerősítette, hogy a baleset megtörtént, de a cserbenhagyást tagadja. Mindenkivel megtörténik az ilyen, nem értem, miért hívogatnak ezzel – kezdte indulatosan. Nem is hagytam cserben a lányt, ki mondott ilyet? – kérdezte. Amikor felvilágosították, hogy tudomásuk van róla, hogy segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsították meg, még dühösebb lett: Nem hagytam senkit cserben, hétfőn találkozom a lánnyal, de nem a sajtó nyilvánossága előtt. Alig tört össze a kocsi, kifizetem a kárukat, nem történt semmi komoly. Különben is külföldön vagyok, nagyon messze – mondta a Borsnak, majd letette a telefont.

(bors.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.