Az alagút a kaliforniai Otay Mesa-i bevásárlóközpontot és a mexikói Tijuana városát kötötte össze. A kiépített járatot kivilágították, sőt szellőztetőrendszerrel és sínpályával is ellátták a gyorsabb szállítás érdekében. Az ügyben nyomozást végző drogügynökök nagyjából 25 tonna marihuánát foglaltak le különböző helyszíneken.
A két letartóztatott személy (férj és feleség) szállítás közben bukott le, éppen a határon keltek át egy kisteherautóval, amelyre 10 tonna marihuánát pakoltak fel az alagút egyik kijáratánál lévő bevásárlóközpontnál. A bevándorlási és vámügyi hivatal nyomozója úgy vélte, hogy „ez nem egy házaspár magánakciója volt. Ez a kartell műve”.
A hatóságok feltételezése szerint az alagút – amelyből rengeteg van az amerikai–mexikói határon – nagyjából egy hónap alatt készülhetett el. A nyomozók által eddig megtalált leghosszabb járatot szintén a két fenti település között ásták ki még 2006-ban. Az alagút több mint 700 méteres volt. A hatóságok és a drogkartellek közt évek óta dúló háborúnak becslések szerint eddig 30 ezer ember esett áldozatul.
(guardian.co.uk)

Kétéves magyar kislányt gázoltak halálra