Felidézte: a hét elején és közepén anticiklon alakította Magyarország időjárását, csendes, nyugodt idő volt kevés felhővel, ezért az ország több pontján is megnőtt a levegőben a szálló por koncentrációja. (Csütörtökön Budapesten és az ország más nagyvárosaiban is szinte mindenhol meghaladta az egészségügyi küszöbértéket a szálló por koncentrációja, Debrecenben, Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett a kétszáz százalékot, vagyis a határérték kétszeresét is meghaladta a 24 órás átlag érték.)
Mostanra azonban az ország északi részén már nyugati-délnyugati irányból megélénkült a légmozgás, s ez érezhetően javította a levegő minőségét is – jegyezte meg Csonka Tamás. A jövő héten változékony idő lesz, többször csapadékkal, megélénkülő széllel. Eleinte enyhe levegő érkezik az országba, ami csütörtökön északias áramlássá változik. Akkor hidegebb levegő áramlik be a Kárpát-medencébe, ezek a légköri viszonyok pedig már nem kedveznek majd a légszennyező anyagok „feldúsulásának” – tette hozzá.
(MTI)

Rejtélyes tragédia a Dunán – holtan találták meg a férfit