A kudarccal végződő, egy évvel ezelőtti koppenhágai csúcsértekezlet után ismét találkoznak a világ 194 országból érkező környezetvédelmi szakemberek, politikusok azzal a céllal, hogy lendületet adjanak a holtpontra jutott nemzetközi környezetvédelmi együttműködésnek. A mexikói Cancún városában november 29. és december 10. között zajló konferencia – amelyet jóval kevesebb elvárás előz meg, mint a tavalyit – kimenetele alapvetően határozhatja meg azt, hogy a jövőben milyen mértékű nemzetközi környezetvédelmi együttműködés maradhat fenn.
A koppenhágai COP egy új nemzetközi szerződés elfogadása helyett mindössze „tudomásul vett” egy Koppenhágai egyezmény címet viselő, két és fél oldalas politikai nyilatkozatot. A „tudomásul vétel” gyakorlatilag azt jelenti, hogy az államok szabadon eldönthették, hogy aláírják-e az egyezményt – magyarázta Yvo de Boer, az ENSZ akkori klímaügyi főfelelőse.
A Koppenhágai egyezmény konkrét összeget irányzott elő a fejlődő országoknak nyújtandó rövid távú – 2010 és 2012 közötti –, valamint hosszú távú – 2020 utáni – klímavédelmi támogatásra vonatkozóan. A fejlett országok előbbire három év alatt összesen 30 milliárd dollárt, utóbbira évente 100 milliárd dollárt szánnának. A záródokumentumban szerepelt a globális felmelegedés 2 Celsius-fokban való maximálásának célkitűzése is.
A legitimitás és szavahihetőség forog kockán
„Az egyik dolog, ami Cancúnban kockán forog az az ENSZ által koordinált klímavédelmi folyamatok legitimitása és szavahihetősége” – nyilatkozta az AFP francia hírügynökségnek egy amerikai agytröszt, a Pew Center on Global Climate Change szakértője. „Amennyiben ismét kudarccal zárul a találkozó, elképzelhető, hogy egyes országok kivonják magukat a folyamatból, s inkább más fórumokhoz fordulnak, például a világ fejlett ipari országait tömörítő G20-hoz” – tette hozzá.
A tavalyi presztízsveszteséget és a mostani újabb kudarc veszélyeit látva, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezmény (UNFCCC), amely a konferenciát megelőző egyeztető találkozókat is koordinálta, óvatosabb, csalhatatlanul pragmatikus megközelítést választott. Ennek eredményeként az idei értekezleten elmaradhat a csúcspolitikusok Koppenhágában tapasztalt özöne, s a konferencia miniszteri szintű tárgyalásokkal zárulhat.
Nincs mindent átfogó megoldás
A UNFCCC főtitkára, Christiana Figueres újságíróknak úgy nyilatkozott novemberben: „Koppenhága egyik nagy tanulsága az, hogy nincs egyetlen, mindent átfogó megoldás”. Az országok kezdenek rájönni, hogy a klímaváltozás elleni nemzetközi küzdelem csak úgy lehetséges, ha „megállapítják azokat az építőelemeket és alapelveket, amelyekre valós, gyakorlatba ültethető lépéseket lehet alapozni” – tette hozzá.
Az egyik ilyen építőelem lehet az úgynevezett zöldalap létrehozása, amely a szegényebb, a klímaváltozás hatásainak nagyobb mértékben kitett államoknak nyújthat pénzügyi támogatást vállalásaik teljesítéséhez. Ez lehet a motor a fejlett országok koppenhágai felajánlásának végrehajtásához.
Megállapodás tárgya lehet továbbá az az egyezmény, amelynek eredményeként anyagilag ösztönöznék a trópusi esőerdők kiirtásának fékezését. A fakitermelés és az erdőterületek mezőgazdasági termőfölddé alakítása jelenleg az üvegházhatást keltő gázok kibocsátásának 12 százalékát adja.
Veszélyes feszültség
További eredmények létrejöttét veszélyeztethetik a Kína és az Egyesült Államok között – amelyek rendre a világ első és második legnagyobb károsanyag-kibocsátói – fennálló feszültségek. Kína nem hajlandó alávetni magát annak az amerikai kérésnek, hogy az nemzetközi ellenőrzés alá vonja az általa vállalt kibocsátáscsökkentés betartását. Az ázsiai állam tárgyalódelegációjának vezetője, Szu Weji az egyik – éppen Kínában megtartott – előkészületi konferencián az amerikai hozzáállásról szólva azt mondta, az olyan, mint amikor „egy disznó néz egy tükörbe”, és magát szépnek látja benne. A két állam együtt a világ összkibocsátásának 41 százalékát adja.
A jelenlegi célkitűzések szerint, az EU az 1990-es szinthez képest 20 százalékkal csökkentené 2020-ra károsanyag-kibocsátását. A brit, francia és svéd környezetvédelmi miniszterek idén úgy nyilatkoztak, akár 30 százalékra is emelhetnék ezt a célt. Az EU azt is tervezi, hogy 2020-ra a megújuló forrásból származó energia arányát 20 százalékra növelné. Ezek alapján az EU továbbra is az egyik legnagyobb támogatója a klímaváltozási projektnek.
A föld átlaghőmérséklete már 0,7 Celsius-fokkal nőtt az ipari forradalom előtti időkhöz képest. A legtöbb tudós szerint a 2 fok feletti hőmérséklet-növekedés már veszélyes következményekkel járna az ökoszisztémára és az emberiségre nézve. A jelenlegi kibocsátáscsökkentési vállalások az ENSZ számításai szerint 3 fokos, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint pedig 3,5 fokos emelkedéshez vezetnének az évszázad végére. Összehasonlításként, egyes becslések szerint a jégkorszakok és az ipari forradalom előtti idők között 6 százalékkal nőtt a föld átlaghőmérséklete. Több mint száz állam, köztük a legszegényebb afrikai országok, valamint a kisebb szigetállamok is a hőmérséklet-növekedés 1,5 fokban való maximálását követeli. Ez azonban csak a „nagyok” jelentős kibocsátáscsökkentő vállalásaival lenne elérhető. A legtöbb fejlett gazdasággal rendelkező ország, valamint a nagyobb méretű fejlődő országok 2 fokos célt szeretnének.
A politikai nehézségek ellenére, a nemzetközi közvélemény kíváncsian várja – ha nem is a Koppenhága előtt tapasztalt euforikus hangulatban –, vajon a konferencia résztvevőinek sikerül-e idén zöld ágra vergődnie a klímaváltozás-jelentette kihívások megoldásában.
(MTI)
origo.hu
Skizofrén férfit keresnek a magyar rendőrök
