Kilép a kormányból az RMDSZ?

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az oktatási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés után megvizsgálja az új helyzetet, és csak abban az esetben hajlandó a jövőben is részt venni a kormánykoalícióban, ha továbbra is van esély a társadalom egészét érintő reformok megvalósítására – fejtette ki csütörtöki bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla.

MNO
2010. 11. 04. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szövetség elnöke – aki az RMDSZ és a Demokrata Liberális Párt (PDL) alkotta kormány miniszterelnök-helyettese – a romániai sajtó rendkívüli érdeklődése közepette beszélt a magyarok szervezetének álláspontjáról.

Szerdán a román alkotmánybíróság úgy határozott: ellentétes az alaptörvénnyel, hogy a kormány gyorsított eljárással, „felelősségvállalással”, azaz parlamenti vita lehetősége nélkül (vállalva a bizalmatlansági indítvány kockázatát) terjesztette a honatyák elé az oktatási törvény tervezetét. Ezt megelőzően a kabinet a közoktatás és a felsőoktatás egészét szabályozni hivatott jogszabálycsomagot visszavonta a szenátus napirendjéről; ez utóbbi lépést támadta meg az alkotmánybíróságon Mircea Geoana ellenzéki szociáldemokrata párti politikus, a szenátus elnöke.

Az alkotmánybíróság szerdai határozata kimondja: alaptörvénybe ütközik, hogy gyorsított eljárással terjesztette a kormány a parlament elé a jogszabályt. Ezáltal alkotmányos természetű jogi ellentét keletkezett a parlament és a kormány között, mivel a jogszabálytervezet szerepelt már a szenátus napirendjén, s a szenátus végső döntéshozói jogkörrel rendelkezik. A demokrata-liberális miniszterelnök, Emil Boc számára roppant kínos a taláros testület döntése, amely az RMDSZ számára is kedvezőtlen politikai fejlemény.

Markó sajtóértekezletén kiemelte: az új oktatási törvény lehetőséget teremtett volna arra, hogy kiiktassák a kisebbségi oktatást még sújtó diszkriminatív intézkedéseket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogszabály nemcsak az anyanyelvű oktatás, hanem az egész oktatási rendszer reformja tekintetében is előrelépést jelentett volna. Bírálta a nagyobbik kormánypárt képviselőit, különösen a szenátus oktatási szakbizottságának demokrata párti elnökét amiatt, hogy a testületben immár csaknem fél éve akadályozzák a törvény elfogadását. Emlékeztetett: éppen e huzavona miatt látta szükségesnek az RMDSZ is a törvénycsomag „felelősségvállalással” való előterjesztését.

A szövetségnek nem az az érdeke, hogy kilépjen a kormányból, hanem az, hogy a koalíció hatékonyan működjön, márpedig most nagyon is megkérdőjelezhető ez a hatékonyság. A koalíciónak hiába van matematikai értelemben többsége a parlamentben, ha valójában gyenge – tette hozzá. Jelezte: az RMDSZ operatív döntéshozó szervei megvizsgálják a kialakult politikai helyzetet (megvárva például az alkotmánybíróság részletes indoklását), s azután döntenek arról, hogy a szervezet marad-e a koalícióban vagy nem.

Úgy vélte: csak abban az esetben érdemes a jövőben is vállalni a kormányzati szerepet, ha továbbra is van esély a társadalom egészét érintő reformok – így az oktatás reformjának – megvalósítására, a decentralizációra. „Nem veszünk részt olyan koalícióban, amely nem képes megvalósítani saját reformprogramját, beleértve a kisebbségi jogok bővítését is” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.