
origo.hu
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a kórházi finanszírozás veszteségeinek további növelését elkerülendő a veszteséges kórházak pénzügyi terveinek folyamatos felülvizsgálatára, úgynevezett követő konszolidációra van szükség. Nagy Kálmán, a kisebbik kormánypárt egészségügyi szakpolitikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a 27,5 milliárdos többlet messze nem elég a konszolidációra, de nem is kevés. Külön kiemelte, hogy az elmúlt években hátrányosan diszkriminált egyházi fenntartású intézmények mintegy 650 millió forintos juttatásban részesülnek. Ez – a kifejezetten a KDNP kérésére megvalósuló támogatás – azért is indokolt esetükben, mert állami feladatokat felvállaló és ellátó intézményekről van szó.
Az eladósodott egészségügyi intézmények helyzetének rendezésére még az idén kezdeményezik egy konszolidációs koordinatív testület felállítását, amely felügyeli a kórházak konszolidációját – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy a kórházakkal meg tudtak egyezni adósságuk rendezésének felosztásáról. Vannak olyan intézmények is, amelyek fenntartóival viszont már arról tárgyalnak, hogy akár teljesen állami kézbe kerülhet a kórház. Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter ehhez hozzáfűzte, hogy nem csupán egészségügyi, hanem oktatási és szociális intézményekkel is folynak hasonló egyeztetések.
Progresszív ellátás
Szócska Miklós és Réthelyi Miklós csütörtökön a Világgazdaság című napilap által szervezett konferencia szünetében közös sajtótájékoztatón mutatták be az egészségügyi terület megmentéséről szóló vitairatot, a Semmelweis-tervet. Ennek néhány feladataként az államtitkár – a konferencián részletesen is ismertetett – állami egészségügyi vezetési rendszer kialakítását és a progresszív ellátás meghatározását említette. A vitairat egyes elemei már a salátatörvényben megjelennek, de a jövő évben a többi része is le lesz bontva törvényekben – tette hozzá az államtitkár.
Lesz egy csúcsszervezet
Az államtitkár előadásában bemutatta az egészségügy új szervezeti felosztását is. Ábrája szerint csúcsszervezetként működik majd az úgynevezett állami egészségségnevelési központ, amely alatt a nagytérségi egészségszervezési igazgatóságok állnak.
A program kiemelt feladatai közül kiemelte az adminisztráció racionalizálását, az egységes irányítású betegszállítás kialakítását, a gyógyszerellátás megoldását és az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének kialakítása mellett a mentős dolgozók „emberi erőforrás krízisének” megoldását is. Szócska Miklós rövid távú feladatként említette, hogy az alapellátás fejlesztéséről még novemberben konzultációt kezdenek.
Nem lesz társadalombiztosítási privatizáció
A forrásteremtéssel kapcsolatban az államtitkár hangsúlyozta: kizárják a társadalombiztosítás bárminemű privatizációját. Elmondta: a jövő évi költségvetési számok alapján megvannak az eszközeik a struktúraváltás, a funkcióváltás támogatására. A járó- és fekvőbeteg-ellátó intézmények fejlesztésére mintegy 70-72 milliárd forint áll rendelkezésre jövőre – emelte ki.
Az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének kialakításánál – szavai szerint – nincsenek illúzióik, „az első cél, hogy a pályán és az itthon maradáshoz alternatívát nyújtsanak”. Ennek kapcsán elmondta, hogy a képzési rendszerben is teljes a zűrzavar, de javít az összképen, hogy a rendszer fejlesztésére a jelenlegi számok alapján 7-8 milliárd forintot fordíthatnak.
Végigvitték az első napos bejelentéseket
Az egészségfejlesztési programok indítására is mintegy 15 milliárd forintból gazdálkodhatnak a következő 2-3 évben, így nem eszköztelenek ahhoz, hogy megtalálják a hatékony lehetőségeket a kreatív népegészségügyi üzenetek kialakításához – fogalmazott Szócska Miklós. A gyógyszerellátás szabályozásában az állami jogkörök helyreállításán dolgoznak. Emellett kiemelte azt is, hogy a minőségi, szakmai, etikai normákra is odafigyelnek. Úgy fogalmazott: „a gyógyszertár nem egy trafik, hanem egy népegészségügyi találkozási pont”. A szakmai kompetenciákat rendezik az új patikatörvénnyel – tette hozzá.
A kormány elmúlt öt hónapos intézkedései kapcsán elmondta: gyorsan végigvitték az első napos bejelentéseket, mint például a patikaalapítási moratórium bevezetését, emellett megkezdték a működést gátló intézkedések felszámolását, a tisztánlátás átlagfeltételeinek megteremtését, és megindult a szakmával való konzultáció. „2010 a túlélés fél éve volt, 2011 viszont a fenntartható átrendeződés éve lesz” – hangsúlyozta az államtitkár.
Útelágazás
Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának fideszes elnöke egyetértett az államtitkárral abban, hogy a jövő évi költségvetési tervezet számai alapján az egészségügyi tárca kiemelt helyre került az ágazatok között, de szerinte még a 2012–2013-as évek is a túlélés évei lesznek.
Szerinte útelágazáshoz érkeztek, ezért a fő kérdés jelenleg az, hogy „merre tovább?”. El kell dönteni, hogy a tömeges kockázatvállaláson alapuló társadalombiztosítási szolidaritási rendszer marad, vagy valóban el kell indulni egy állami egészségügy felé. Mikola István szavai szerint ő is a nagyobb állami szerepvállalás híve, de radikálisabb lett volna e rendszer kialakításában.
Konszenzusos megoldásra törekednek
A tárcát érintő aktuális ügyekről beszélve az államtitkár elmondta, hogy a patikatörvénnyel kapcsolatban „vették a szakma jelzését” is. Ezért a tárca is támogatta a Gyógyszerügyi Egyeztető Tanács létrejöttét, amely jövő szerdán tanácskozik először. „A tárca arra törekszik, hogy egy konszenzusos megoldás szülessen a témában” – tette hozzá Szócska Miklós.
A kamarákkal való egyeztetések kapcsán elmondta, hogy sikerült megegyezniük a kötelező kamarai tagságról szóló törvény szövegében, ezt hamarosan egyéni képviselői indítványként be is nyújtják.
Az otthon szülés ügyében elmondta, hogy a terület minden érintett képviselőjével leültek tárgyalni, s a megbeszélések egyetértésben zajlottak. Réthelyi Miklós miniszter a sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre egyértelműen cáfolta az államtitkár menesztéséről szóló sajtóhíreket.
Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Megkongatta a vészharangot a neves orvos: ha ezeket a tüneteket tapasztalod, azonnal hívd a mentőket!
Trump lebombázta az iráni atomlétesítményeket – mit jelent ez a régió, illetve Magyarország számára?
A Ferencvárosnál folytatja a magyarok rémálma, jól emlékszünk a góljára
Orbán Felcsútra megy, de előtte odaszúr Magyar Péternek: „Így járnak a budai úrigyerekek”
Az Inter játékosa szurkolókkal futott össze, kis híján bokszmeccs lett a vége
Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek
Szoboszlai Dominik nyaralásán feltűnt két válogatott játékos, ez lett a vége + fotók
Amerika Iránt bombázta
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.