Picit gyengült a forint

Minimális mértékben gyengült a forint kedden, az eurót délután 16 órakor 271,30 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a délelőtti 270,06 forint és a hétfő esti 270,38 forint után.

MNO
2010. 11. 02. 15:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az euró kedden a hajnali kereskedésben még 270,60 forintot ért, délelőtt 11 óráig pedig tovább erősödött, folytatva a hosszú hétvégén a költségvetés bemutatása után megindult folyamatot, keddi gyengülése tehát korrekciónak is tekinthető. A forint a költségvetésnek megelőlegezett befektetői bizalomnak tulajdoníthatóan már pénteken 273,50 forint körüli euró jegyzésről 271,50 környékére erősödött, s a hét végén is ezen a szinten mozgott a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint piacán kivárás van, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán jelenti be ugyanis gazdaságösztönző intézkedéseit. A Fed közleményére szerdán magyar idő szerint már csak munkaidőn túl lehet számítani, a piac fogadtatását így a csütörtöki kereskedés során lehet majd tapasztalni.

A dollárt 193,30 forinton jegyezték kedden délután, 1,4020 dolláros euró árfolyam mellett, a hétfő esti 194,56 forintos és 1,3903 dolláros jegyzések után.

A svájci frank jegyzése a napi csúcson volt 16 órakor kedden, ez 197,70 forint volt az előző napi 195,95 forint után. A svájci frankot utoljára június közepén jegyezték 200 forint alatt. Száz japán jent 239,55 forinton jegyeztek kedden délután a hétfő esti 241,51 forint után.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.