A rendőrség az eset kapcsán felhívja elsősorban az idős emberek és közeli hozzátartozóik figyelmét, hogy fordítsanak különös figyelmet a megelőzésre. Figyelmeztessék egymást a veszélyekre és a rendőrség által javasolt bűnmegelőzési tanácsokra.
A napokban ketten becsöngettek egy miskolci nyugdíjashoz azzal az ürüggyel, hogy ők a nyugdíjfolyósító intézettől jöttek, és pénzt hoztak, de előtte arra kérték az idős embert, hogy váltson fel egy 20 ezer forintos bankjegyet. A férfi azonban megkérdezte tőlük, hogy tudnak-e mutatni valamilyen hivatalos okiratot, amivel igazolják magukat. A két elkövető ekkor sarkon fordult és eltűnt a helyszínről.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás kísérlete miatt folytat eljárást az ismeretlen elkövetőkkel szemben.
(boon.hu)

Brutális késelés történt az éjszaka: megrugdosták és megszurkálták áldozatukat, majd kereket oldottak