Túrkevén 8,33 százalékos a felderítettségi mutató

Az év első kilenc hónapjában Jászladányban több eredményes nyomozás volt, mint eredménytelen. Munkájuk sikeréért az önkormányzat is igyekszik mindent megtenni. Túrkevén már nem ilyen jó a helyzet.

MNO
2010. 11. 05. 8:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jászladány főutcáján lakik családjával Töki Béláné. Mint a megyei internetes oldalnak mondja, az utóbbi időben sokkal több alkalommal találkozik járőröző rendőrrel, ami számára nagyon megnyugtató. Az ünnepek ideje alatt a temetőben is volt járőrözés, ami szintén hozzájárult a nyugodt, békés emlékezéshez. – A bűncselekmények számának alakulását nem ismerem. Az azonban biztos, hogy a fiatalabb korosztályba tartozókat hiába figyelmeztetjük toleráns módon az együttélés szabályaira, közülük sokan arrogánsan reagálnak mondatainkra – hangsúlyozta az asszony. Bárhogy is vélekednek a jászladányiak, egy biztos: a jászladányi rendőrőrs az első helyen áll a megye rendőrőrseinek nyomozáseredményességét tartalmazó listán, amelyet a Belügyminisztérium koordinációs és statisztikai osztálya készített.

Az idei év első kilenc hónapjának nyomozásait rögzítő lista adatai szerint Jászladányban az ismertté vált bűncselekmények száma 330 volt, ebből a rendőrök 172 esetben folytattak eredményes nyomozást, ez 52,12 százalékos eredmény. A sorban második jászapáti rendőrőrs mutatója is már ötven százalék alatti, 31,84 százalék, míg a sor végén Túrkeve áll 8,33 százalékos nyomozáseredményességi mutatóval.

Dankó István polgármester mindehhez azonnal hozzátette: az eredményekben még nincs is benne az az eset, ami önmagában 56 eredményes nyomozást fog hozni a ladányi rendőröktől. Az elfogott gyanúsított telefonkártyás csalással akart visszaélni nyugdíjasoknál, és az ügy szálai a megyehatáron túlra nyúlnak. Ezáltal még jobbak lesznek a fenti eredmények.

Mindebben tetten érhetők azok az erőfeszítések, amelyeket az elmúlt években tettünk a közbiztonság javításáért – mondta a Szoljon.hu-nak Dankó István. A Biztonságos település címet 2006-ban nyertük el, és azóta is őrizzük ezeket a jó nyomozati eredményeket. Tudtuk persze a rendőreinkkel együtt a Biztonságos település cím elnyerésekor, hogy attól fogva fel van adva a lecke, merthogy ezt meg is kell őrizni évről évre. Ez bizony nem könnyű, de mint látható, végeredményben jól teljesítjük ezt az elvárást.

A polgármester nem titkolta, hogy bizony nemegyszer hall kritikákat a lakosoktól, miszerint nem jó a közbiztonság. Ám mint mondta, látni kell, hogy az emberek szubjektív közbiztonságérzete mellett létezik ez az objektív mutató is, ami néha eltér egymástól. Úgy vélte, ha például sok hátrányos helyzetű embert látunk egy településen, akkor az nem azt jelenti, hogy rossz is a közbiztonság. Dankó István minderre példának felhozta: most költözött el Jászladányról Budapestre egy nyugdíjas, aki attól rettegett Jászladányban, hogy feltörik a házát. S mi történt? Ladányban évtizedeken át senki sem tört be hozzá, míg a fővárosban két hónap múlva már ki is rabolták az otthonát, elvitték az értékeit. Arra törekszünk minden intézkedésünkkel, hogy még jobb legyen a közbiztonság. Ezért is van közbiztonsági koordinátorunk, településőrségünk, felállítottunk térfigyelő kamerákat. Évről évre 1,2 millió forinttal támogatjuk anyagilag a rendőrőrsöt, biztosítjuk a rendőrök ittlakását, ha valaki vidéki. Két adminisztrátorunk dolgozik az őrsön azért, hogy meggyorsítsuk a papírmunkát, ezáltal is segítve, hogy a rendőrök inkább a közterületeken legyenek – mondta Dankó István, aki hozzátette: arra is büszkék, hogy a tizenhét fős állományból mindegyik betöltött, azaz nincs emberhiány az őrsön. Manapság pedig ez is igen nagy jelentőségű, hiszen számos településen küszködnek rendőrhiánnyal.

A nyomozáseredményességi listán a túrkevei rendőrőrs zárja a sort. Szakács László alezredes, mezőtúri kapitány az idézett számokkal kapcsolatban elmondta: ez a 36 ügy csak a két túrkevei körzeti megbízott által vitt ügyeket tartalmazza. Alapvetően kis súlyú ügyeket, mert az őrs nyomozói által vizsgált bűnesetek a mezőtúri kapitányság bűnügyi osztályának statisztikájában jelentkeznek. Hozzátette még: ezeknél az eseteknél gyakorta egy-két sorozatelkövető lebukása is alapvetően átírhatja a statisztikákat. Konkrét túrkevei példaként említi, hogy két – a napokban elkapott – elkövetőre ez idáig több mint negyven cselekmény, döntően lopások elkövetését sikerült rábizonyítaniuk a rendőröknek. Egy-egy ilyen eset sokat változtathat a statisztikai számokon.

(szoljon.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.