Új utat nyit a megállapodás

A Debreceni Egyetem (DE) történetében egyedülálló együttműködési megállapodást kötött a villamosmérnök-képzés támogatására az intézmény az E.ON áramszolgáltatóval. A megállapodás értelmében a cég legalább három éven át támogat egy professzori állást az egyetem villamosmérnöki szakképzésében.

MNO
2010. 11. 04. 19:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dokumentumot csütörtökön írta alá Fábián István rektor és Patay László, az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. igazgatósági tagja Debrecenben, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Pálinkás József jelenlétében.

Pálinkás József akadémikus, aki maga is oktat a DE fizikai tanszékén, megjegyezte: az évi tízmillió forintos támogatás arra is lehetőséget ad, hogy a villamosmérnök-képzésben magasabb professzori jövedelmeket biztosítsanak, mint más területeken, ezzel is ösztönözve az igen keresett szak fejlesztését.

Fábián István emlékeztetett arra, hogy Debrecenben tíz éve kezdődött meg a főiskolai szintű villamosmérnök-képzés, jelenleg az alapképzésben évfolyamonként száz nappali szakos és nagyszámú levelező szakos hallgató tanul. A DE stratégiai célja a mérnökképzés megerősödése; a vegyészmérnököket, a villamosmérnököket és a biomérnököket nagy számban igényli a régió gazdasága – tette hozzá a rektor.

Patay László szerint új utat nyit meg a mérnökképzésben a mostani együttműködési megállapodás. A gazdaság szereplői ugyanis rá vannak utalva a tehetséges szakemberekre, ezért ők mennek be az egyetem falain belülre a képzés támogatásával, a gazdasági szereplők speciális képzési igényeinek megfogalmazásával.

Pálinkás József, az MTA elnöke a sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére elmondta: az új felsőoktatási törvény elfogadása után is lehetőségük lesz az egyetemeknek a hasonló támogatások fogadására, s nem fog sérülni az egyetemi autonómia, a tudományos, oktatási autonómia.

Fábián István az egyetemi gazdasági tanácsok megszüntetésének terve kapcsán hozzátette: a tanácsok léte nem az autonómia kérdése. Az egyetemeknek van lehetősége arra, hogy ilyen testületet saját hatáskörben létrehozzon, mint ahogy azt Debrecenben tervezik is – fűzte hozzá a rektor.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.