Kormos Endre elmondta: az Országos Mentőszolgálat munkatársait szombat hajnalban riasztották egy, a főváros XV. kerületében, a Palotás utcában lévő szórakozóhelyre, mivel egy fiatal lány rosszul lett. A helyszínre kiérkező mentőtisztet a 17 éves lány és háromfős társasága szidalmazni, lökdösni, majd ütni és rugdalni kezdte, a mentő ezek után segítséget kért, és értesítették a rendőrséget – mondta.
Hozzátette: a kerületi kapitányság kiérkező járőrei a még mindig feldúlt, agresszív lányt nyugtatgatni kezdték, majd a mentőszolgálat munkatársai a rendőrök kíséretében kórházba szállították kivizsgálásra. A lány két társát – egy 25 éves férfit és egy 23 éves nőt – előállították a kerületi rendőrkapitányságra, és az orvosi vizsgálatot követően a délelőtti órákban a 17 éves lány is megjelent a kapitányságon apjával. A két nőt és a férfit gyanúsítottként hallgatták ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek. A nyomozók keresik a társaság negyedik, eddig ismeretlen férfi tagját.
(MTI)

Nem akármilyen világsztárral edzett a honvédelmi miniszter