45 év után újraindul a bányászat

Ünnepélyesen megnyitják szombaton a külszíni fejtésű szénbányát a Tolna megyei Nagymányokon, ahol 45 éves kihagyás után indul újra a szénbányászat.

MNO
2010. 12. 04. 9:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bányát Borbála, a bányászok védőszentje napján, jelképesen nyitják meg, mivel a bányakapitányság engedélye még nem jogerős, a termelés csak jövő év tavaszán indulhat el – mondta az MTI-nek Verbőci József, a pécsi Calamites Kft. ügyvezető igazgatója szombaton. Korábbi kutatások adatai szerint Nagymányok mellett 42 hektáron 2–100 méteres mélységben mintegy 2,3 millió tonna, kilogrammonként 19,8 megajoule fűtőértékű feketeszén rejlik. A cég tervei szerint 2010-ben negyvenezer, azután évi százezer tonna szenet termelnek ki külszíni fejtéssel. A bánya műszaki engedélyének jogerőre emelkedéséig várhatóan két hónap telik el, ezalatt a terület előkészítését végzik – mondta a cégvezető.

Verbőci József hozzátette: a fő cél az, hogy a szénmező centrumában, Máza és Váralja térségében 10,5 négyzetkilométeres területen rejlő jelentősebb, 438 millió tonnás feketekőszén-vagyont kitermeljék. Mint mondta, nem tartják egyetlen célnak a szén energetikai hasznosítását. A magas fűtőértékű szenet egy Nagymányok mellett tervezett energetikai mintaparkban működő, úgynevezett tisztaszén technológiájú erőműben főként villamos energiává alakítanák, a szén egy részét pedig a szénvegyészetnek, műanyagiparnak kínálják hasznosításra. A kft. ügyvezetője szerint nemzetközi érdeklődés van a térség szénkincse iránt, az üzleti partnerek próbaanyagra várnak, de a tüzépek tömeges érdeklődése esetén is gazdaságossá tehető a nagymányoki bánya. „Nem befektetőkre koncentrálunk, hanem a műszaki terveket pontosítjuk úgy, hogy a lehető legkisebb önköltséggel működő bányát alakítsunk ki” – fogalmazott . A szakember azt mondta, bízik abban, hogy „Magyarországon a szén kikerül abból a karanténból, amiben eddig volt”.

Kalmár István, a kft. üzletfejlesztési igazgatója az MTI-nek elmondta: a nagymányoki beruházás 1-1,5 millió euróba kerül, amelyet a cég hitel nélkül, saját forrásból finanszíroz; közlése szerint a Máza-váraljai mélyművelésű bánya ennél jóval nagyobb, több száz millió eurós beruházás lesz. Karl Béla, Nagymányok független polgármestere a bányanyitás kapcsán úgy vélte, hogy a szénbányában és a szintén 2011-ben nyíló, önkormányzati tulajdonú mészkőbányában kezdetben közel százan dolgozhatnak, később azonban a foglalkoztatottak száma megközelítheti az ezret.

A 2009-ben várossá vált, 2450 fős Nagymányokon a múlt század elejétől 1965-ig folyt mélyművelésű szénbányászat, a bányára épülő brikettgyár évi százezer tonna fűtőanyagot állított elő. A Mecsekben a mélyművelésű szénbányászat az 1990-es évek végén, a külszíni fejtés pedig 2002-ben szűnt meg.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.