A kikapcsolódást segíti a beruházás

Hárommilliárd forintos beruházással készült el a sárvári gyógy- és wellnessfürdő új családi fürdőközpontja, amelyet csütörtökön adott át Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának elnöke.

MNO
2010. 12. 16. 19:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fejlesztést 900 millió forintos uniós támogatással, nagyobbrészt önerőből valósította meg a fürdőt üzemeltető, önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság. A beruházással több mint hatezer négyzetméterrel, 15 500 négyzetméterre nőtt a fürdőépület alapterülete, valamint 1235 négyzetméterrel, 5535 négyzetméterre bővült a vízfelület.

Bánki Erik hangsúlyozta: 2002-ben a Széchenyi-terv kétmilliárd forintos támogatásban részesítette a sárvári fürdő megépítését, a négymilliárd forint értékű beruházás pedig az elmúlt nyolc évben összesen 20 milliárd forintnyi beruházást vonzott a településre, szállodák, panziók, éttermek épültek. Hozzáfűzte: ha a város továbbra is az eddigi módon tud csatlakozni a kormányzat turizmusfejlesztési törekvéseihez, Sárvár dinamikus fejlődése folytatódhat, az idegenforgalom bővülése pedig további munkahelyteremtést eredményezhet.

A fürdő új szárnyát egy folyosó köti össze a régi fürdőépülettel, ám amíg a 2002-ben átadott medencetér elsősorban a pihenést és a gyógyulást szolgálja, addig az új élményfürdő a családok és gyermekeik kikapcsolódását segíti. A „bababirodalomban” játékokkal felszerelt pancsolómedence, játszósarok, baba-mama szoba, pelenkázó, babakonyha és egy tepidárium, melegedő várja a legkisebbeket. A pancsolómedencéhez egy óriási jacuzzi kapcsolódik, ahonnan a szülők szemmel tarthatják gyermekeiket. A bátrabbak kipróbálhatják az új csúszdákat, ezek közül a legizgalmasabb az épületet elhagyó, majd visszatérő óriáscsúszda.

A tartalmas időtöltést szolgálja a szárazföldi játszórészben egy nyolc méter magas mászófal, több játék, köztük egy trambulin is. A galérián lévő pihenőtérben a vendégek akár filmeket is nézhetnek. Az új épületszárnyban hullámmedence, 25 méteres úszómedence, fitnessterem, bowlingpálya és hatalmas pihenőterek kaptak helyet. A szaunavilág egy 40 fős finn szaunával, külső-belső jacuzzival, élményzuhanyokkal, vitaminbárral bővült.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.