Molnár Imréné, Ancika szerint jobb közvetlenül segíteni, mint segélyszervezeteken keresztül, mert így biztosan nem veszik el kézen-közön az adományozott összeg, s nem viszi el nagy részét egy szervezet működési költsége. Ebből az indíttatásból kezdett karitatív akciókba a korábban az atomerőműben darusként dolgozó asszony. Eleinte karácsony előtt, majd évente többször is szervezett adományakciót, sőt szinte életformájává vált az, hogy segít a rászorulókon, gyűjt ruhát, bútort, háztartási gépeket és továbbadja oda, ahol szükség van rájuk.
Minden évben karácsony előtt egy nappal szeretetvendégséget rendez Molnárné. Ma is sátrat állítottak a városi múzeum szomszédságában, ahol asztalhoz ülhettek a rászorulók. Hetekig gyűjtött, majdhogynem házalt, hogy ne csak meleg étel, hanem ajándék is jusson mindenkinek. Idén is sok használt ruhanemű, cipő között válogathattak az érintettek, de körülbelül kétszáz ajándékcsomagot is szétosztottak.
Ebédre két hatalmas bográcsban vegyes húsból – sertésből és kakasból – gulyást főztek. Többtucatnyian helyben fogyasztották el a levest, de sokan érkeztek ételhordóval is. Ancika senkitől nem kérdezi, hol és miből él, mindenkinek ad. Maradék soha nincs, az utolsó adagokat házhoz viszik azoknak, akik nem tudnak, vagy szemérmességből nem akarnak elmenni a szeretetvendégségbe. Molnár Imréné elmondta az MTI-nek, hogy idén sokkal nehezebb volt összegyűjteni az ajándékhoz, ebédhez valót, de ha keveset is, azért mindenki jó szívvel adott. A húst, mint minden évben, most is a helyi önkormányzat fizette.
Ancika meghívására Kovács Antal olimpiai és világbajnok cselgáncsozó, az Atomerőmű SE ügyvezetője is ellátogatott a paksi Városi Múzeum mellett felállított sátorhoz. Nem érkezett üres kézzel, több száz csokoládét hozott magával a gyerekeknek. „Mielőtt idejöttem, elmondtam a lányomnak, hogy sok helyen nem azt kérik a gyerekek, hogy a Jézuska hozzon karácsonyra Barbit, meg ilyesmit, hanem azt, hogy kerüljön meleg étel az asztalra” – mondta el az MTI-nek. Hozzátette: szomorú dolog, hogy ilyen van, az viszont nagyon jó, hogy akadnak olyan önzetlen emberek, mint Ancika.
Léhmann József 23 éves ikergyermekeivel minden évben kiveszi részét a szeretetvendégség lebonyolításából. Eleinte polgárőrként segített. „A maradékot vittük el egy családnak, akikről tudtuk, hogy nehéz körülmények között élnek. Amikor átöntöttük a lábasból a levest, azt mondta az egyik kisgyerek: »Nagymama, nézd, mennyi hús!«” – mesélte. Mint mondta, ez mély nyomot hagyott benne, s úgy gondolta, ha sokat nem is tud, de valamit tenni kell a szegényekért.
(MTI)

Ők az ukrán kémek, akiket Magyarország kiutasított