A Hankiss Ágnes által jegyzett vélemény a „dokumentum” fogalmának új meghatározását javasolta, és ösztönözte az uniós intézmények, ügynökségek és testületek dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférés bővítését. Hangsúlyozta ugyanakkor a biztonság és a személyiségi jogok szavatolásának fontosságát. „Az uniós intézmények munkájának átláthatóbbá tételére és a jó adminisztrációs technikák kidolgozására vonatkozó erőfeszítéseket messzemenően támogatni kell” – hangsúlyozta a tervezet elfogadása kapcsán Hankiss Ágnes.
Az Európai Unióról szóló szerződés értelmében a közösségi intézmények és szervek a döntéseket a lehető legnyilvánosabban hozzák meg. Annak érdekében, hogy a polgárok és a választott szervek ténylegesen részt vállalhassanak a politikai folyamatokban és elszámoltathassák a hatóságokat, a lehető legszélesebb körű hozzáférést kell biztosítani számukra az európai intézmények dokumentumaihoz.
Az Európai Bizottság által előterjesztett módosítások azonban csalódást keltenek, mivel azok számos esetben inkább visszalépést jelentenek – állapította meg előterjesztésének indoklásában a fideszes EP-képviselő. Szerinte a legjelentősebb visszalépést a „dokumentum” fogalmának az átdolgozása jelenti, mert az szűkíti a definíciót.
A „dokumentum” fogalmát szélesre kell tárni, a „hivatalos információ” fogalmára összpontosítva – szögezte le Hankiss Ágnes. A képviselő úgy ítéli meg: fogalommeghatározása elkerülhetővé tenné, hogy a kérelmezők felesleges adattömeget kapjanak, módot nyitna a célzottabb tájékoztatáskérésre, a hivatalos és a nem hivatalos információk egyértelmű megkülönböztetésére. Szerinte a köztes dokumentumok – feljegyzéstervezetek, emlékeztetők – közzététele a kívánttal ellentétes hatást fejtene ki.
(MTI)
Ennyit a bátor tiszásokról: Magyar Péter embere menekül a kérdések elől
