Kiegyensúlyozott szórakoztatás

Ifjabb koromban, ha vasárnap dél körül sétálgattam a városban, lépten-nyomon daliás csárdások, vagy édes-bús rádióhallgatók hangjai szűrődtek, netán harsogtak ki az ablakok mögül. Szólt a nóta. Hogy az ebéd mindenütt jó volt-e, azért nem vállalhatok garanciát, de hogy a nóta mellett jobban esett minden falat, abban biztos vagyok. Az étvágyam változatlan. A nóták sajnos elmaradtak, hiába is keresem őket különböző csatornákon és hullámhosszokon.

Tisztelt Illetékesek!
Kulturális életünk tragikus állapotba került, erről szeretném Önöket tájékoztatni és segítségüket kérni.
1. Gyermekeink nem tudnak énekelni, nem ismerik népdalainkat. (Ez lelkük elsorvadásához vezet.)
2. A médiában nem hallhatók kedvenc dalaink (nóta, népdal, operett).
– Minden nemzet büszke dalaira.
– Médiatörvény és uniós törvény írja elő a hallgatók széles körének színvonalas tájékoztatását.
– Magyarországon nem így van. (Törvényt sért a média.)
– A televízióban amatőrök énekelnek, a műsorok színvonala tragikus.
– Kérjük a működési engedély visszaállítását a szórakoztató zenében, énekben.
– Kérjük a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot, szigorúan ellenőrizze a jogszabályok betartását.
– A médiában 10 százalék a magyar zene, ennek következményei beláthatatlanok.
3. A kultúra szervezői, irányítói úgy kerülnek ki a főiskoláról, hogy a magyar nóta halott, dzsentri maradvány, giccs.
– A nagyar nótát legnagyobb szerzőink írták (Egressy Béni, Petőfi Sándor, Arany János...).
– 200 éven keresztül ez volt a nemzet zenéje, 1875-ben a Nemzeti Színházat a népszínművek (nóták) bemutatására építették.
– Losonci Ágnes szociológiai könyvében a zenei műfajok között első a magyar nóta.
– Cigányzenészeink cároknak, királyoknak, földesuraknak muzsikáltak. Nekik ez megfelelt, nekünk nem?
– Ma ideérkező külföldiek a magyar zenét (nótát, operettet, népdalt) keresik. Ezt tette Yehudi Menuhin is, a világhírű hegedűművész budapesti koncertje után.
4. Az autentikus népzene virágzik.
– Bár a fülünknek idegen és magyartalan a véghangsúlyos, orrhangon való éneklés, azt mégis naponta halljuk a médiában. (A Halotti beszéd is irodalmi emlékünk, mégsem így beszélünk.)
– Béres Ferenc Liszt-díjat kapott a szép magyar népdalok énekléséért. (Ezek nem hallhatók a médiában.)
5. A Tavaszi Fesztiválon, a Zene Világnapján, a Magyar Dal napján nem hallható magyar nóta, népdal, operett – ez felháborító.
6. Borfesztiválon (Balatonfüred, Csopak, Etyek) ez emberek borkóstoló közben nótát énekelnek, de közben beatzene, dzsessz szól a színpadon. Miért?
7. Idegenforgalomban, vendéglátásban ott a helye a nótának, operettnek, cigányzenének.
– Minden egyes ország büszke a zenéjére, csak mi szégyelljük? Miért? Külföldön óriási sikere van a magyar zenének (nóta, operett, cigány dal, és még lehetne sorolni...)
– Azt szeretnénk, ha minden műfaj teret kapna a médiában, a művelődési házakban, vendéglőkben.

Nógrádi Tóth István dalénekes, a Magyarnótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületének elnöke évek óta küzd a műfaj megmentéséért, népszerűségének megőrzéséért, lehetőség szerint a régi kedveltségének és megbecsültségének visszaállításáért. A magyar nóta kétségbe ejtő helyzetét bemutató, s a megsegítését kérő nyílt levelét több száz intézményhez és magánszemélyhez juttatta el, többek között a köztársasági elnökhöz, a kormányfőhöz, különböző zenei szervezetek vezetőihez, zeneiskolákhoz, médiumokhoz és előadókhoz is. Reméljük, nemcsak lapunk, hanem mások, nálunk illetékesebbek is reagálnak majd a felhívásra.

– A népszerűsége is, vagy csak divatos „szép magyar” kifejezéssel a hozzáférhetősége csökkent a magyar nótáknak?
– A rendezvényeink, turnéink, nótaestjeink mindenütt zsúfolt teltházak előtt zajlanak, az érdeklődés óriási. Rendszeresen megtöltjük a vidéki, s persze a fővárosi színháztermeket, kultúrházakat, sportcsarnokokat. Egy-egy előadásunkra 50-100 kilométeres körzetből jönnek a hallgatók, volt olyan estünk, amelyikre 40 autóbusszal érkeztek az érdeklődők. Persze így, hogy a médiában nem jelenik meg a nóta, a fiatalok nem ismerik meg, ezért csökkent a népszerűsége is, de nagyon sok fiatal van, akik betévednek valamilyen rendezvényünkre, és elcsodálkoznak, hogy milyen szépek a nóták, s nem is olyan rossz, megvetendő műfaj ez. De a fiatalok többsége bár nem ismeri, lenézi a magyar nótát. Sajnos.

– Ez a népszerűségcsökkenés folyamatosan tapasztalható volt, vagy esetleg akadt egy olyan időszak, egy olyan pillanat, amikor hirtelen, nagymértékben veszített a hallgatóságából, illetve hallgatottságából?
– Lassan, fokozatosan csökkent, bár az, amikor a közrádióban egyik napról a másikra gyakorlatilag megszűntek a nótaműsorok, az nagy csapás volt. Annak idején Rákosi kitiltotta a nótát a rádióból, most nem kitiltották, hanem üzleti, műsorpolitikai okokra hivatkozva nem játsszák. Az eredmény ugyanaz. Hozzáteszem, abban az időben még vendéglők százaiban játszott cigányzenekar. 1940-ben még 1000 jegyzett helyen szólt cigányzene, 1990-ben már csak 230 helyen. Ma jó, ha egy tucat ilyen akad. Az sem mellékes, hogy ezek az éttermek, vendéglők hetven évvel ezelőtt még 1000 zenekar zenészeinek nyújtottak megélhetést.

– Tapasztalatai szerint a nóta háttérbe szorulásának van kultúrpolitikai oka, vagy mindent az üzleti szempontok számlájára írhatjuk?
– Sajnos gyakran magyarellenesség nyilvánul meg a döntésekben. Én hiába pályázok a Nemzeti Kulturális Alapnál – volt olyan év, amikor öt pályázatot adtam be –, soha, egyetlen fillért nem kaptam. Magyar nóta? Magyar is, nóta is, giccses, dzsentri maradvány, annak nem adunk! De nem jár sokkal jobban a magyar népdal sem. A környező népek a nemzetiségek népzenéjére sokkal könnyebben adnak pénzt, mint a magyarra. A világzenét támogatják, meg az autentikusnak nevezett magyar népzenét. A gyűjtők elmennek kutatni, aztán a saját szerzeményeiket adják elő frissen gyűjtött népdalként. Ráadásul ez a rosszul hangsúlyozott, orrhangon való éneklés, aminek oly nagy divatja van, magyartalan, a mi fülünknek idegen. Béres Ferenc Liszt-díjat kapott a magyar népdalok énekléséért, az ő felvételeit sehol nem hallani. A gyermekeink nem ismerik a népdalokat, nem tudnak magyar hangsúllyal énekelni. Szabolcsi Bence mondta: a múlt században ez a zene segített magyarrá lenni és magyarnak maradni. De ahogy egy másik mondás állítja: ha a múltunkat nem becsüljük, a jelent nem érthetjük, jövőnk nem lesz!

– A média arra hivatkozik, hogy a nóta nem jó reklámhordozó, a nótakedvelők nem jelentenek célközönséget a hirdetőknek. Van ennek alapja, vagy ez is csak egy olcsó kifogás?
– Már beszéltünk róla, hogy a fiatalokhoz alig jut el, ezért a közönség többsége idős, nyugdíjas, kevésbé tehetős ember. Szűkebb és nem olyan tőkeerős a magyar nóta szponzori háttere, mint más, jobban támogatott, jobb publicitást kapó műfajoké. Ezért a kereskedelmi média kevésbé tud megjelenni. De a közmédiumokban törvény írja elő nemcsak a kiegyensúlyozott tájékoztatást, hanem a kiegyensúlyozott szórakoztatást is! Nem a magyar nóta jelenti a közszolgálatot, de legyen a palettán, legyen benne a választékban. Lehet, hogy a nótakedvelők nem az ideális fogyasztók, de egy jelentős réteg, akiknek vannak kulturális igényei, s a közszolgálatnak törvény előírta kötelessége, hogy ezekre az igényekre is tekintettel legyen. Felháborító és tűrhetetlen, hogy egy egész műfajt akarnak lehetetlenné tenni, eltüntetni, megszüntetni. Megjegyzem, a törvény is rossz. Én kuratóriumi tag voltam a Duna TV-ben – az egyetlen csatorna, amelyik ad még magyar nótát –, a közrádióban és még a köztévében is, s mint kurátor beleszólhattam a költségvetési kérdésekbe – persze nem szóltam bele –, viszont a műsorszerkesztéshez, a zenei műsorokhoz nem lehetett semmi közöm.

– Vannak ma is nótaszerzők, születnek új nóták? Ezek hogyan jutnak el az előadókhoz, s persze a közönséghez?
– Nehezen. Foglalkozunk kottakiadással, de a kottákat gyakorlatilag lehetetlen eladni. A szerzők ragaszkodnak hozzá, hogy megjelenjen a művük, ezért az ő költségükön tudjuk csak kiadni a kottafüzeteiket, s abból kapnak tiszteletpéldányokat. Kazettát vagy CD-t kiadni sem érdemes már, szinte teljesen megszűnt a forgalmuk, mindent letöltenek az internetről. Ugyanakkor egy viszonylag szűk kör ez, megtalálják egymást a szerzők és az előadók, így van néhány nóta, amelyik az utóbbi években lett közismert és rendkívül népszerű.

– Önnek mindig szívügye volt az utánpótlás képzése. Milyen a jelenlegi utánpótlás – és itt nemcsak az előadókra gondolok, hanem új ötletekre, lehetőségekre is – a médiában, a fellépések terén?
– Néhány éve még több kábelcsatornán is adtak nótaműsorokat. Az egyik műsorban mindenki felléphetett, aki befizetett egy bizonyos összeget. Az ilyesmi nem tesz jót a műfajnak. De többnyire kimondottan színvonalas adások voltak, népszerűek a közönség körében. Volt, hogy a csatorna szűnt meg, volt hogy a csatorna tulajdonosi köre alakult át, de ezek a műsorok elmaradtak. Most sikerült megszervezni a Nótatévét, ám csak Digi TV-n lehet fogni, a két nagy kábelszolgáltató kínálatában tudtommal nem szerepel. Így nehezebb hirdetést szervezni, szponzort találni, azért bizakodunk, hogy mind több háztartásban nézhető lesz. Szervezzük tovább a Csendül a nóta műsorokat, már 15 éve nagy sikerrel rendezzük meg Zamárdiban a zenei táborunkat, 4 éve közlekedik a nótás hajó a Dunán, ez is nagyon népszerű rendezvényünk. Szervezünk tehetségkutató versenyeket, énekversenyeket, 2005-ben és 2009-ben nemzetközi énekversenyt rendezhettünk. Szeretnénk elérni, hogy a fellépéseket újra működési engedélyhez kössék, ne ronthassák a műsorok színvonalát és a nóta presztízsét mindenféle dilettánsok. Hat éve működik a Dalénekes Stúdió, ahol a szórakoztatózenei utánpótlás képzését vállaltuk különböző műfajokban. A képzési idő három év, sok tehetséges fiatal került ki tőlünk. Egy oklevelet kapnak a tanfolyam elvégzéséről, attól kezdve tehetség, s jórészt szerencse dolga, mire mennek vele. Munkát, megélhetést, karriert mi nem tudunk garantálni, csak azt, hogy aki nálunk oklevelet kap, az bátran felmehet a színpadra, nyugodtan kiállhat a közönség elé, színvonalas, nívós produkciót fog nyújtani.