Hozzátette: a spanyol–belga–magyar elnökségi trió együttműködése gördülékeny, és a most távozó belga elnökség alapos egyeztetésre épülő módszere lehetővé tette, hogy Magyarország folyamatában vigye tovább azokat az ügyeket, amelyek a következő félév uniós napirendjén szerepelnek. Fazekas Sándor leszögezte: intenzív félév következik, amelynek során május 29–31. között Debrecenben egy informális mezőgazdasági miniszteri találkozót is tartanak. Ennek alkalmából a résztvevőknek alkalmuk lesz megismerkedniük a pusztával és a Hortobággyal is – tette hozzá.
A miniszteri tanács következő féléves legfontosabb feladatának a miniszter a közös uniós agrárpolitika jövőbeni fő irányainak kijelölését nevezte. Mint mondta, a magyar elnökség szeretne erről közös álláspontot kialakítani a tagországok között. A javaslat alapja az Európai Bizottság stratégiai tervezete, amelyet a végrehajtó testület november közepén ismertetett.
Fenntartanák a kétpilléres szerkezetet
A következő évtizedre vonatkozó kulcscélkitűzések közül a miniszterek tanácsában az életképes élelmiszer-termelésről a mostani találkozón volt szó, januárban kerül sor a természeti erőforrások fenntartható használatáról folytatandó vitára, februárban pedig a kiegyensúlyozott területi fejlesztés lesz az eszmecsere fő témája a tervek szerint – fejtette ki Fazekas Sándor.
A bizottság javasolta a jelenlegi, kétpilléres szerkezet fenntartását, amelynek egyik fő eleme az uniós szinten meghatározott közvetlen kifizetések és piaci intézkedések köre, a másik pedig a többéves vidékfejlesztési intézkedéseké. Fazekas Sándor elmondta: Magyarországnak is az a meggyőződése, hogy az EU-nak két pilléren alapuló, közös és erős agrárpolitikára van szüksége. Olyan eszköztár kell, amely a vidéki lakosságnak, a termelőknek megfelelő életszínvonalat biztosít, és segíti a vidék felzárkózását – hangsúlyozta.
A leendő elnökség fontosnak tartja az új tagállamok felzárkózását és egy méltányosabb támogatási rendszer kidolgozását – emelte ki a magyar miniszter. A környezetvédelmi elvárások támogatására pedig szerinte egyszerű rendszer kell, amely a gazdák számára is elfogadható és átlátható.
Célkeresztben a tej- és a sertéságazat
Fontos elnökségi feladatnak nevezte Fazekas Sándor a tejágazati szabályozással összefüggő csomagot. Féléves tevékenységének végére a magyar elnökség megállapodást szeretne elérni az Európai Bizottság nemrégiben beterjesztett jogszabályjavaslatairól – jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy korábbi döntés szerint 2015-től megszűnne a kvótarendszer is, ami szintén sok kérdést vet fel a tagországok között.
Fazekas Sándor elmondta: kiemelt figyelmet szeretne szentelni Magyarország a sertéságazat jövőjének. A tagállamok megítélése eltérő a témával kapcsolatban: egy részük szerint a sertéshús ára alacsony a magas takarmányárakhoz képest, de más tagországok szerint az áraknak szabadpiaci viszonyok között kell mozogniuk. Több ország felvetette egy magas szintű munkacsoport létrehozását a témában, és a magyar várakozások szerint az Európai Bizottság is hasznos javaslatokat tesz majd a témában – jelezte a miniszter.
Fontos a minőségpolitika
A magyar elnökség kiemelt teendői között említette még Fazekas Sándor a minőségpolitikával kapcsolatban benyújtott csomagot is. Emlékeztetett, hogy e területen benyújtott jogszabálytervezet vár megtárgyalásra. Nagyon fontos az, hogy a fogyasztók számára átláthatóbb legyen az eredetmegjelölési rendszer, illetve a védett eredetű termékek elismerésének rendszere is egyszerűbbé váljon – fejtette ki.
Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta: a kormány továbbra is fontosnak tartja, hogy Magyarország mentes maradjon a génkezelt termékektől. Látható ugyanakkor, hogy a bizottsági megközelítés és egyes tagállami megközelítések jelentős eltéréseket mutatnak. Az elnökségnek az a feladata, hogy a témában kompromisszum jöjjön létre, Magyarország is ennek érdekében fog dolgozni – fűzte hozzá.
Az MTI kérdésére Fazekas Sándor kitért az uniós halászati politika alakítására is. Hangsúlyozta, hogy Magyarország e témában semlegesként klasszikus, érdekeket összehangoló elnökségi szerepre készül, jóllehet sok esetben a tagországok között nem könnyű közös álláspontot találni. A terület most esedékes fontos ügyei közül kiemelte a közös uniós halászati politika reformját. Megerősítette, hogy egy kétoldalú megállapodás alapján a következő félévben Spanyolország látja el az EU képviseletét halászati témákban külső partnerekkel folytatott egyeztetéseken.
(MTI)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
