A kormányhatározat értelmében július 1-jéig nem emelhető a hal, a tea, a kávé, a felvágottak és a sajt ára. Az intézkedés a zöldségek és a gyümölcsök széles körére is kiterjed. Május elején 36 százalékkal leértékelték a fehérorosz rubelt, hogy mérsékeljék a nagyra duzzadt folyó fizetési mérleghiányt, amit jórészt az állami kiadások jelentős növekedése okozott a decemberi elnökválasztások idején, amikor Aljakszandr Lukasenkát negyedszer választották meg.
A fehérorosz központi bank devizatartalékának közel negyedét fordította idén a nemzeti valuta támogatására, de márciusban felhagyott az intervencióval, amikor Minszk 3 milliárd dolláros hitelkérelemmel fordult Oroszországhoz. A kért összeget várhatóan összeadja Oroszország és a FÁK több más állama. Erről június 4-én döntenek. Fehéroroszország igen sok élelmiszert és fogyasztási terméket importál, amelyeknek az ára megduplázódott a fehérorosz rubel május eleji leértékelése óta.
A fehérorosz gazdasági minisztérium akár 39 százalékos idei inflációt is elképzelhetőnek tart. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy hiperinfláció alakulhat ki az országban, ha elmarad a várt 3 milliárd dolláros külső támogatás.
(MTI)
Befagyasztották az élelmiszerek árát
Fehéroroszországban kedden befagyasztották számos élelmiszertermék árát, miután jelentősen drágultak az elmúlt időszakban a helyi pénzügyi válság következtében.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!