„Nem volt könnyű döntés, de úgy érzem, ez a megfelelő alkalom, hogy befejezzem a pályafutásomat. Megtisztelő, hogy tagja lehettem idén a klub 19. bajnoki címét megnyerő együttesnek” – mondta a 36 éves középpályás a klub honlapján.
A 66-szoros angol válogatott futballista utolsó meccsét a szombati Bajnokok Ligája-döntőben játszotta, a búcsú ugyanakkor szomorúra sikerült, ugyanis a rivális Barcelona 3–1-re győzött. Scholes a 77. percben csereként lépett pályára.
„Nagyon fog hiányozni, elképesztő játékos volt” – mondta Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök vezetőedzője Scholesról, aki azonban ezt követően sem szakad el a Manchester Unitedtől, ugyanis edzői állást kap.
Paul Scholes egész pályafutása során kizárólag a Manchester United színeiben futballozott, 1994-es debütálása óta 676 mérkőzésen szerepelt. Hosszú karrierje alatt Angliában tíz bajnoki cím, három FA Kupa-, két Ligakupa- és öt Szuperkupa-győzelem részese volt, továbbá kétszer nyert a Bajnokok Ligájában, egy-egy alkalommal pedig a klub Világkupán és a klubvilágbajnokságon bizonyult a legjobbnak a Manchester Uniteddel.
(MTI)
Emblematikus játékosát veszíti el az MU
Paul Scholes, a Manchester United (MU) labdarúgója kedden bejelentette visszavonulását.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!