A minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására. A támogatás egyúttal 5881 munkahely megőrzését is segíti, mert a pályázók vállalták, hogy a meglévő létszámukat is megtartják további két évig. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segíti.
Az előző évekhez képest idén több mint négyszer annyi vállalkozás nyújtott be pályázatot. A támogatási igény több mint kétszeresen haladta meg a rendelkezésre álló keretösszeget. A közlemény kiemeli: körültekintő tervezéssel, átgondolt pályázati kiírással el lehet érni, hogy a források valóban oda jussanak, ahol a legnagyobb szükség van rá, olyan magyar kis- és közepes vállalkozásokhoz, ahol enélkül nem jöhettek volna létre munkahelyek. A korábbi években előfordult, hogy a rossz tervezés miatt a munkahelyteremtő pályázatot kétszer is ki kellett írni, mivel a lehetetlen feltételek nem tették lehetővé, hogy elfogyjon a pályázati keretösszeg.
A pályázók között előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségben működő magyar kkv-k, ezen belül is azok, amelyek jelentős számú új munkahelyen, jellemzően álláskeresők alkalmazásával valósítják meg a beruházást. A nyertesek listája a kormányportálon érhető el.
(MTI)
Háromezer új munkahelyet hoznak létre a kkv-k
A Munkaerő-piaci Alapból rendelkezésre álló 5 milliárd forintból 372 kis- és középvállalkozás (kkv) nyert el vissza nem térítendő támogatást 3095 új munkahely kialakításához – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!