Kérlelhetetlen kötélhúzás Hejőcsabáért

Tizenhét éve tartó tulajdonvita, vagyon- és részvényperek bonyolult szövevénye – így összegezhető a Holcim cégcsoport és a Magyar Cement (MC) Kft. között másfél évtizede húzódó bírósági állóháború, amelynek áldozatává a gyár vált: a termelés zöme ugyanis januárban leállt. Bár igen nagy vagyonérték a tét, a legtöbb vesztenivalója annak a százötven dolgozónak van, aki a szűkös megélhetését félti. Noha a Legfelsőbb Bíróság a vagyonperek egy részében meghozta fellebbezhetetlen döntését, a viszály távolról sincs lezárva – a részvényper folytatódik.

A Miskolc előszobájában egykor szürke port pöfékelő hejőcsabai cementgyárat a környezetszennyezés szimbólumaként emlegették. A harmincöt éve épült vállalat már a kezdetekkor törekedett az emisszió csökkentésére, csakhogy az akkori elektrosztatikus porleválasztási technológia nem mérsékelte kielégítően a kibocsátást. Később, már a Holcim-korszakban kapott új szűrőberendezéseket az üzem, azóta a lakossági panaszok megszűntek. Mára a város körbenőtte az egykor lakott területen kívül épült gyártelepet.

Az úgynevezett száraztechnológiás üzem műszaki értelemben még ma is korszerűnek minősül, szemben például a másik magyarországi Holcim gyárral, a nedves technológiájú, ezért drágábban termelő lábatlanival. A gyár az alapanyagot biztosító közeli mészkő- és márgabányával elválaszthatatlan egységet alkot úgy, hogy a bányákból lábakon álló futószalag szállítja a nyersanyagot. A mészkövet és a márgát – néhány adalékanyaggal – hatalmas malmokban őrlik meg és keverik össze, majd továbbítják az égetőkemencébe. Itt minden óriási; az épületek és a szörnyű lármával működő gigászi gépmonstrumok mellett az emberek hangyaként törpülnek el. A kemence nagyjából száz méter hosszú henger, amely a saját tengelye körül forog. A belül szigetelt, több méter átmérőjű acélcső végén óriási gázfúvókák ontják a meleget, így hevítve fel 1400 Celsius-fokos hőmérsékletre a zúzalékot.

A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.