Az Országgyűlés jövő heti ülésén tárgyal az eseti bizottság felállításáról. A parlament akkor kétnapos tanácskozást tart, az ülés napirendjén többnyire részletes viták szerepelnek – tájékoztatott csütörtökön a házbizottság tanácskozását követően Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke. A Ház dönt a közterület rendjének fenntartása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslathoz érkezett indítványokról és lehetőség szerint zárószavazást is tartanak.
Az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke egy hete jelentette be, hogy tényfeltáró bizottság létrehozását kezdeményezik a Gyöngyöspatán történtek miatt, illetve a településen zajló események tisztázására. A Jobbik és az LMP akkor jelezte, részt vesz a munkában, az MSZP pedig azt mondta, egy paritásos bizottság felállítását támogatná. A határozati javaslat értelmében viszont a testület 12 tagból állna, a bizottságba öt tagot a Fidesz, kettőt-kettőt a KDNP, az MSZP és a Jobbik, egyet az LMP delegálhatna. Az eseti bizottság tagjának csak az lenne megválasztható, aki érvényes C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzéssel rendelkezik, amely kockázati tényezőt nem állapított meg, valamint titoktartási nyilatkozatot tett.
Az előterjesztés a bizottság feladatául szabja a gyöngyöspatai romák „húsvéti utaztatása” körülményeinek és szervezésének feltárását, továbbá annak megállapítását, hogy mely hazai és külföldi személyek, illetve szervezetek szervezik és támogatják anyagilag a Gyöngyöspatán, valamint Magyarország más pontjain „egyenruhában tartózkodó, magukat valótlanul és jogellenesen rendfenntartóknak beállító személyeket, csoportokat és szervezeteket”. A testület foglalkozna emellett annak megállapításával, hogy ki és miért állította valótlanul azt a vöröskereszt által hosszú ideje szervezett akcióról, hogy a gyöngyöspatai romák helyszínről történő evakuálása zajlik, mi volt ezen pánikkeltés oka és célja – áll a javaslat szövegében.
Az eseti bizottságnak foglalkoznia kell azzal is – folytatódik a feladatok felsorolása –, hogy kinek a megbízásából és milyen szerepet játszott a Gyöngyöspatán lezajlott eseményekben Richard Field, valamint kinek a megbízásából és milyen céllal állította valótlanul, hogy evakuálni kell a helyi lakosságot; mely magyarországi, esetleg külföldi szervezetek támogathatják Richard Field szerepvállalását, mely külföldi szervezetekkel, sajtóorgánumokkal tarthat fenn kapcsolatot; az ellenzéki pártok részt vettek-e az ország közrendjének, közbiztonságának és köznyugalmának megzavarásában, és ha igen, azt milyen szándékkal és céllal tették; a képviselőcsoportokat vagy azok egyes tagjait a kialakult helyzettel összefüggésben milyen politikai felelősség terheli, kinek az érdeke, hogy a nemzetközi sajtó Magyarországról a valóságban nem létező polgárháborús helyzetet mutasson be. Az előterjesztők kivizsgálnák azt is, hogy kik és miért nyújtanak téves, Magyarországot indokolatlanul rossz fényben feltüntető információkat, ezzel lejáratva hazánkat a nemzetközi közvélemény előtt.
A testület feladata lenne továbbá, hogy javaslatot tegyen a működő jogellenes csoportok törvényes felszámolásának elősegítésére. A bizottság munkájáról jelentést készít, amelyet a megbízatásának kezdetétől számított 150 napon belül benyújt az Országgyűlésnek – javasolja Kocsis Máté és Németh Szilárd.
(MTI)