2015-ben Eb-t szeretnénk rendezni

Magyarország jelentkezik a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokság megrendezésére.

MNO
2011. 06. 06. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke és Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) vezetője a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a készülőben lévő pályázat riválisai Spanyolország, Szerbia, valamint – közösen – Fehéroroszország és Litvánia lesznek.

„Az eddigi utolsó magyar rendezésű Eb még 1997-ben volt. Ha a jelenleg Sopronban zajló pótselejtezőt sikerrel vesszük, az nagy lökést adhat a terveinknek – mondta Bánki Erik. – A soproni tornán komisszárként jelen lévő török Emin Balci, aki egyben az európai szövetség technikai vezetője, már felajánlotta nekünk a segítségét, ami azért nagy szó, mert ő volt a főszervezője a tavalyi férfi és lesz a 2014-es női világbajnokságnak Törökországban.”

Szalay Ferenc közölte, hogy az MKOSZ leadta a jelentkezését, egyelőre pontos helyszínek nélkül. „Az európai szövetség jövőre hirdeti ki a győztes pályázatot, és mivel akkor lesz 100 éves a magyar kosársport, szeretnénk otthont adni majd a FIBA Europe végrehajtó bizottsági ülésének – tette hozzá a szövetség első embere. – Nagy ajándék lenne, ha éppen akkor jelentenék be, hogy mi bonyolíthatjuk le a 2015-ös Eb-t. A rendezés egyébként nem lenne rentábilis, de nekünk az a feladatunk, hogy példaképeket állítsunk az utánpótlás elé.”

Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára jelezte, hogy a kormány teljes mellszélességgel támogatja az MKOSZ törekvését.

A sajtótájékoztató végén – amelyen Emin Balci mellett képviseltette magát a soproni pótselejtező mind a négy vendégküldöttsége – Szalay Ferenc válogatottmezzel és kosárlabdával ajándékozta meg Bánki Eriket és Szekeres Pált.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.