A bevándorlási kérdés mint elnökségi prioritás felvetése szerinte nem szolgálhat belpolitikai célokat, tehát nem jelentheti a kettéosztott sziget problémáinak kizárólagos megtárgyalását, ebben a kérdésben „összeurópai megoldásban” gondolkodnak. Moleszkisz kifejtette: Ciprusnak nagy problémát jelent, hogy a világ különböző országaiban működő török diplomáciai képviseletek ázsiai és afrikai bevándorlók ezreinek adnak ki vízumot. Ezek a törökök által megszállt Észak-Ciprusra jönnek, és onnan könnyen az unió területére juthatnak a demarkációs vonalon létesített határátkelőkön keresztül. (A szigeten az utóbbi években három átkelőhelyet nyitottak az úgynevezett „zöldvonalon” keresztül, amely a törökök által megszállt északi és a déli görög részt elválasztja.)
A közelmúltban évente 10-12 ezer bevándorló érkezett a Ciprusi Köztársaságba, ami rendkívül nagy gondot jelent az egymilliós országnak – jelentette ki Moleszkisz. Hozzátette: a bevándorlási kérdés közösségi szabályozásán már két éve dolgozik Svédország, és Ciprus azt tűzte ki célul, hogy elnökségi periódusa alatt lezárhatják ezt a dossziét.
Egy másik prioritás, a szomszédságpolitika ügyének megnyitásával a ciprusiak a földközi-tengeri térség problémáira is fel szeretnék hívni a figyelmet. Mint a titkárságvezető kifejtette, reméli, hogy 2012-ig „letisztul” a politikai helyzet az észak-afrikai országokban. Így olyan kérdéskörökre szándékoznak összpontosítani, mint például az egész mediterrán térségben központi jelentőségűvé vált vízgazdálkodás és az energiaellátás.
A ciprusi EU-elnökség természetesen továbbviszi az „örökölt” témákat, a gazdasági kormányzás, az Európa 2020 stratégia és az egységes piac dossziéját – ígérte az uniós főkoordinátor. Az előkészületekről szólva Moleszkisz elmondta, hogy az egyik legnagyobb nicosiai beruházás, az informális miniszteri találkozóknak 2012-ben otthont adó kongresszusi központ (Convention Center) építése már folyamatban van. Műszaki átvétele ez év végén megtörténik. Az ország öt további – köztük tengerparti – városokba is szervez elnökségi eseményeket.
A ciprusi EU-elnökség előkészületeire kisebb botrány vetett árnyékot az utóbbi napokban. A Politisz című görög napilap állítása szerint maga Moleszkisz juttatta brüsszeli kulcspozícióhoz saját lánya barátját, Athanasziosz Kagiaraszt, aki az uniós elnökségi titkárság koordinátora lett. A napilap által kirobbantott botrány közepette Kagiarasz lemondott. Mint Moleszkisz az MTI-nek elmondta, ő semmilyen módon nem befolyásolta azt a bizottságot, amely végül lányának a barátját vette fel. Hozzátette, hogy jó hírnév megsértéséért és hitelrontásért beperli a görög napilapot. Ciprus 2012. július 1-jétől december 31-ig tölti be az Európai Unió soros elnökségének tisztét.
(MTI)
Egy napot sem volt a munkahelyén szeptemberben, de ötmilliót vett fel Magyar Péter