Aljakszandr Lukasenko elnök, amikor hétfőn megbeszélést folytatott a kínai központi bank egyik igazgatójával, azt mondta, hogy „miután a hazai fogyasztási és a valutapiacon gondok merültek fel, a helyzet stabilizálása érdekében sokak véleményét kikértem. A kormány és a jegybak mellett oroszokkal és a világ vezető bankjaival is együttműködtem, meghallgattam helyzetértékelésüket és javaslataikat. Számomra azonban a kínai szakértőkkel, az ázsiai ország központi bankjának képviselőivel történt közös munka volt a legfontosabb.”
Lukasenko feltárta, előzőleg a kínai államfőhöz, az ázsiai ország kormányához és központi bankjához fordult, hogy küldjenek szakértőket Fehéroroszországba. Az időközben ott járt szakértők „javaslatot tettek arra, hogy Minszk milyen stratégiát kövessen a devizapiacon, továbbá a fehérorosz jegybank további munkájára” – mondta el a fehérorosz államfő, de részleteket nem közölt.
Az Interfax orosz hírügynökség hétfő délután idézte az államfői irodának azt a bejelentését, hogy szívműtétje miatt több hónapos gyógykezelésre szorul az ország központi bankjának a vezetője. Emiatt Pjotr Prokopovics helyét Jurij Alimov veszi át ideiglenesen. Június közepén jelentették be, hogy Kína egymilliárd dollár körüli hitellel finanszíroz több nagyberuházást Fehéroroszországban. A hitelből autópálya- és vasútfejlesztést hajtanak végre, valamint cellulózgyárat létesítenek. Kína már eddig is jelentős hitelekkel támogatta Fehéroroszországot.
Pénzügyi problémáinak enyhítésére az ország június elején kért stabilizációs kölcsönt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). A minszki kormány 3,5-8,0 milliárd dollár közötti hitelt remél. Az Eurázsiai Gazdasági Közösség pénzügyminiszterei június elején szavaztak meg hárommilliárd dollár hitelt az országnak. A tavalyi elnökválasztások előtt túlköltekezett az állam, aminek a hatására nagyra duzzadt a folyó fizetési mérleg hiánya. Emiatt a fehérorosz rubel árfolyama folyamatosan gyengült. Az ország központi bankja devizatartalékának közel negyedét fordította idén a nemzeti valuta támogatására.
Tavaly október óta a devizatartalék 60 százalékkal csökkent, és a központi bank adatai szerint februárban 4 milliárd dollár volt, ez csupán egyhavi importszámla kiegyenlítésére elég. Az egyre romló helyzet miatt az ország május elején 36 százalékkal leértékelte a fehérorosz rubelt. Részben ennek a hatására viszont meglódult az infláció, a lakosság pedig pánikszerűen szinte mindent felvásárolt a boltokban, és emiatt áruhiány lépett fel. A fehérorosz kormány legutóbbi intézkedéseként befagyasztotta számos élelmiszer árát július 1-jéig.
(MTI)
A kínaiaktól kért segítséget Lukasenko
A súlyos pénzügyi és gazdasági gondokkal küszködő Fehéroroszország államfője kínai szakértőktől kért tanácsokat a gondok megoldására, miközben ideiglenes vezető irányítja hétfőtől az ország jegybankját, mert annak elnöke több hónapos gyógykezelésre szorul.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!