A kormány a határozat szerint jóváhagyta a Budapest Airport Zrt.-ben lévő állami részvénycsomagra vonatkozó eladási opció lehívását, és az állami vagyonról szóló törvény alapján hozzájárul a versenyeztetés mellőzésével történő értékesítéshez. A részvénycsomag eladásáról a nemzeti fejlesztési miniszternek kell gondoskodnia a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. útján, azonnali határidővel – derül ki a határozatból, amely a közzétételét követő napon lép hatályba.
A korábbi sajtóhírek éppen ellenkezőleg, arról szóltak, hogy az állam nyáron visszaállamosíthatja a Budapest Airportot. A Heti Válasz internetes portálján szerdán megjelentek szerint az idén július-augusztusra várhatóan olyan helyzet alakul ki, miszerint a kormány „piackonform” módon képes lesz „visszaállamosítani” a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető BA-t. A spanyol Grupo ACS ugyanis várhatóan többségbe kerül a német Hochtief cégben, amely annak a konzorciumnak a vezetője, amelyik többségi tulajdonos a Budapest Airport Zrt.-ben. Ezt követően a repülőtéri érdekeltségeket, többek között a magyart is eladnák.
A Heti Válasz csütörtökön megjelent nyomtatott változatában arról is írt, hogy kínai cégek jelenhetnek meg a BA-ban, mert a budapesti repülőtér Pekingnek is fontos lehet. A lap szerint a kínaiak már bejelentkeztek a ferihegyi gyorsvasút építésére, és „állítólag” készen állnak a Malév megvásárlására is.
Az MTI kérdésére a fejlesztési tárcánál azt közölték, hogy a „Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóértesüléseket nem kommentál”.
(MTI)
A kormány jóváhagyta: kiszáll az állam a Budapest Airportból
Az állam értékesíti a Budapest Airportban (BA) meglévő részesedését, ezt a kormány június 9-re datált határozatában hagyta jóvá, amely a Magyar Közlöny 61. számában jelent meg. • A kormány visszaszerezheti a Liszt Ferenc repülőteret
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!