A megegyezés ellenére is folyik a vérontás + Videók + Képek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A jemeni ellenzék beleegyezett, hogy a jelenlegi alelnök, Abd ar-Rab Manszur al-Hadi kezébe kerüljön a hatalom hivatalosan is. Ali Abdalláh Száleh jemeni elnököt szombat óta kezelik Szaúd-Arábiában, miután pénteken megsérült, mikor aknatalálat érte az elnöki palotát. A hétvége során tömegek már a rezsim bukását ünnepelték, ugyanakkor hivatalos források szerint napokon belül visszatérhet az országba és annak élére a 33 éve uralkodó Száleh. Annyi biztos, hogy továbbra is polgárháborús állapotok uralkodnak az országban, már hárman életüket vesztették a hétfői harcokban.

Lóska Márton
2011. 06. 06. 15:04



Emellett az sem elhanyagolgató, hogy az ellenzéket támogató Ali Mohszen al-Ahmar tábornok, aki szembefordult a rezsimmel, inkább kivár. Az első páncélozott hadosztály, melyet a helyiek csak „A brigád”-ként emlegetnek, feltűnően visszahúzódó. A tábornok emberei például végignézték pozícióikból, ahogyan civilbe öltözött fegyveresek nyitottak tüzet a tüntetőkre.


Fegyverkezik az al-Kaida

Az al-Kaida jemeni szárnya az ország zűrzavaros helyzetét kihasználhatja az „újrafegyverkezésre” – vélekedett Gordon Corera, a BBC biztonsági szakértője. Elmondása szerint a forrongások a nemzetközi terrorszervezet megerősödéséhez vezettek az Arab-félszigeten, mely szárny legalább olyan erős lett, mint a pakisztáni részleg. A félszigeten működő sejt igen aktív volt, 2009 karácsonyán egy Detroitba tartó gépet akartak felrobbantani, egy évvel később pedig tintapatronokba rejtett robbanószerkezetekkel akartak repülőgépeket megsemmisíteni. Feltételezések szerint Jemenben él Anvar el-Avlaki hitszónok, aki Stephen Timms brit munkáspárti képviselő megkéselésének hátterében állhat. Ali Abdalláh Száleh jelenlegi elnök a Nyugatnak mindig is hangsúlyozta, hogy ellenzéke jóval radikálisabb nézeteket vall.





Fotók: Reuters


Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.