Az MKOSZ pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az európai szövetség (FIBA Europe) nem fogadta el nevezésekre vonatkozó halasztási kérelmét, amit 15:30 óráig kellett leadni a jelentkezéseket. „A minősítő bizottsággal történt konzultáció után, valamint a benyújtott dokumentumok értékelése alapján – különös tekintettel az adóhatósági- és vámigazolás hiányára – a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének nem áll módjában a Pécsi Női Kosárlabda Kft. Női Euroliga (ELW) nevezését jóváhagyni” – olvasható a közleményben.
Az MKOSZ vezetése döntéséről levélben tájékoztatta a klub ügyvezetőjét, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a nemzeti bajnokság nevezési határidejére sikerül az előírt feltételeket maradéktalanul teljesíteniük a pécsieknek.
A magyar szövetség elnöksége múlt hét csütörtökön a nőknél az MKB-Euroleasing Sopron (Euroliga) és a SEAT Lami-Véd Győr (Európa Kupa), a férfiaknál pedig a Szolnoki Olaj KK és az Atomerőmű SE (mindkettő Eurochallenge Kupa) nevezését fogadta el, míg a Mediteam Szeged és a Pécs 2010 jelentkezését visszautasította. Utóbbi esetében az MKOSZ június 30-ig haladékot kért, de ezt elutasította a FIBA Europe, míg előbbi esetében a csapat működtetését átvevő gazdasági társaság nem tudott megállapodni egy játékosával a tartozás átütemezéséről, az együttes sem az Európa Kupában, sem a magyar bajnokságban nem indul.
(MTI)
A Pécs 2010 nélkül rendezik meg az Euroligát
A Pécs 2010 nevezését nem hagyta jóvá a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ), így a baranyaiak nem indulhatnak a következő idényben a legrangosabb európai klubsorozatban, az Euroligában.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!