A szocialisták aktívan dolgoznak az ország lejáratásán

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Európai Parlament (EP) liberális, szocialista, zöld és kommunista frakcióinak nyomására a magyar alaptörvényről rendeztek vitát az EP szerdai plenáris ülésén – olvasható a magyar néppárti képviselőcsoport szerdai sajtóközleményében. A vita alatt az Európai Bizottság ismételten leszögezte: nincs hatásköre a nemzeti alkotmányok vizsgálatára, az alkotmányozás kizárólag egy ország szuverenitásába tartozik. A felszólalások során ugyanakkor ismételten bebizonyosodott: az EP szocialista, liberális, zöld és kommunista frakciói a tények figyelmen kívül hagyásával, jogalap nélkül is kétségbeesetten folytatják hazugságokra és csúsztatásokra épülő politikai hecckampányukat az alaptörvénnyel és Magyarországgal szemben. Elfogadhatatlan az MSZP EP-képviselőinek magatartása, akik bár tisztában vannak azzal, hogy a saját és külhoni kollégáik vádjai alaptalanok, téves információk terjesztésével tudatosan vitát gerjesztenek, a lejárató akciókban pedig vezető szerepet vállalnak – áll a közleményben.

MNO
2011. 06. 08. 16:14

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.