Az idén is lesz paraszt Forma–1

Megrendezik az idén is a látványos virtusvetélkedőt, vagy ahogy a helyiek nevezik, a paraszt Forma–1-et a hét végi nemzetközi aratófesztiválon Ópályiban.

MNO
2011. 06. 22. 9:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdélyi Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere elmondta az MTI-nek, hogy a magyar, a romániai, a szlovákiai és az ukrajnai csapatok részvételével zajló aratóverseny szombaton a főző-, a kenyér- és lángossütő viadal, illetve a rendőrkutya-bemutató után kezdődik 11 órakor. Kézzel aratják majd a búzát, kaszával vágják a rendet, sarlóval szedik a markot, farúddal kötik a kévét, majd rakják keresztekbe a termést a csépléshez.

Maga a paraszt Forma–1 délután 17.30 órakor kezdődik, és az ügyességi feladatok között lesz szekértoló verseny, kerékcserével: a régi lőcsös szekeret taszajtják majd végig a hosszú pályán a csapatok. A résztvevőknek – akik egyébként a helyszínen tudják meg pontosan a szervezők által kitalált versenyszámokat – bálagurítás, bálarakás, zsákos terménycipelés és megannyi tréfás, a gabonabetakarításhoz kapcsolódó feladatot kell még teljesíteniük.

Persze az aratáshoz jóféle ételek és italok felszolgálása is dukál, ki-ki megkóstolhatja a szomjoltóként-hűsítőként ajánlott házi aratópálinkát, amelynek már védett elnevezése van a településen: „Ópályinka” márkaként emlegetik. A szakácsversenyre benevezett csapatok régi szatmári aratóételeket főznek, így a disznósonkás kaszáslevest, a különleges módon főzött babgulyást vagy a fejedelmi ízvilágú kakaspörköltet. Kemencében sütik a kézzel dagasztott házi kenyeret, a tésztamaradékból pedig a szalonnás-hagymás lángost, minden szatmári ember kedvencét.

A szórakoztatásról színjátszók, nép- és tánccsoportok, illetve majorettgárdák gondoskodnak, szombat este pedig a tábortűz körül előbb a Szkíta Együttes, majd a dél-amerikai Herencias Indiánzenekar ad koncertet. Vasárnap 9 órától folytatódik az estébe nyúló program, a séfek új ételeket főznek, sütnek, miközben fogathajtó viadalt, majd 15.30 órától kakasszépségversenyt rendeznek.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.