Egyesületekké alakulnak a Leader-csoportok

Év végéig kell egyesületté alakulnia a Leader-csoportoknak, de azt még pontosan nem tudni, hogy mekkora támogatási összeget oszthatnak szét pályázatokon – mondta Vigh László fideszes országgyűlési képviselő szerdán Pacsán.

MNO
2011. 06. 15. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zalai városban a helyi akciócsoportként működő Zalai Témautak Szolgáltató Nonprofit Kft. taggyűlését megelőző sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a tavalyi kormányváltás után elkészült az agrár- és vidékfejlesztési stratégia, amelynek fő célja a vidék gyarapítása és a munkahelyteremtés. A Leader-programnak szintén ezeket a célokat kell szolgálnia, vagyis segítenie a megmaradást, azt, hogy az emberek vidéken is megtalálják a számításukat.

Emlékeztetett arra, hogy az országban sok helyen tártak fel visszásságokat a Leader-csoportok működési körében, de hangsúlyozta, hogy Zalában nem fordult elő, hogy „ne arra költötték volna a pénzeket, mint amire kellett”. Az egyesületté alakítás kapcsán kifejtette: ez lehetővé teszi majd azt is, hogy a civileknek nagyobb beleszólásuk legyen a pályázati források elosztásába. Hozzátette, hogy még nem lehet pontosan tudni, mekkora összeg felett rendelkezhetnek jövőre a Leader-csoportok.

Góra Balázs, a Zalai Témautak Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője azt mondta: a 96 magyarországi Leader-közösségből 25 működik hozzájuk hasonlóan nonprofit formában. Az átalakulásra sürgető a határidő, mert a jövőben csak az lehet helyi akciócsoport cím birtokosa, amelyik egyesületi formában működik. Pacsai központú szervezetük eddigi tevékenységét ismertetve kifejtette: 2009 óta három pályázati körben 400 millió forint összegű támogatás szétosztásáról döntöttek a körzetükhöz tartozó 31 települést érintően. Ősszel újabb tíz jogcímen írnak ki pályázatokat, amelyek együttesen 270 millió forint támogatást jelentenek a pályázóknak.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.