Ekkora fegyverüzletet még nem kötött az USA és India

Jóváhagyta az indiai kabinet azt a javaslatot, amely több mint 4 milliárd dollár értékben 10 darab amerikai, C-17 típusú katonai szállító-repülőgép vásárlását irányozza elő. Ilyen nagy értékű védelmi megállapodás korábban még nem volt a két nemzet között – közölte hétfőn egy név nélkül nyilatkozó indiai tisztségviselő.

MNO
2011. 06. 06. 19:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az indítvány szerint az ügyletben érintett amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalatnak a 4 milliárd dollár 30 százalékát a védelmi iparba kell befektetnie Indiában. A C-17 Globemaster III típusú teherszállító repülőgépeket elsősorban tankok és nehéz katonai felszerelések szállítására, illetve humanitárius szükséghelyzetben evakuálásra használják. A mostani megállapodást azután hagyta jóvá az újdelhi vezetés, hogy elutasított egy másik amerikai fegyvereladási ajánlatot (a Boeing és a Lockheed Martin cégek jelentkezését egy 11 milliárd dolláros, 126 vadászrepülőgép beszerzéséről szóló pályázatra).

A védelem területén Újdelhi és Washington között eddig a 2009-ben megkötött, nyolc darab Boeing P-81-es típusú tengeri felderítőgép megvásárlásáról szóló, 2,1 milliárd dolláros üzlet számított a legnagyobbnak. 2002 óta India az Egyesült Államok egyre szorosabb stratégiai és katonai szövetségesévé lépett elő a hidegháború idejét jellemző, évtizedeken át tartó fagyos viszonyt követően. A kontinensnyi ország a következő évtizedben mintegy 80 milliárd dollárt szándékozik költeni a védelem korszerűsítésére. A jelenlegi indiai katonai felszerelés 70 százaléka szovjet eredetű. A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint az utóbbi néhány évben a dél-ázsiai állam vált a világ elsőszámú fegyverimportőrévé.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.