A kormány biztonsági szolgálatának szóvivője kedden jelentette be a sajtó képviselői előtt, hogy a drogbáró az ország középső részén lévő Aguascalientesben került rendőrkézre. Letartóztatásával gyakorlatilag lefejezték a kartell vezérkarát – mondta a szóvivő.
A biztonsági erők már decemberben is megrendítő csapást mértek a La Familiára azzal, hogy egy lövöldözésben egy másik vezetőjét, Nazario Morenót ölték meg.
Felipe Calderón mexikói elnök, aki ádáz harcot vív a kábítószerbandák ellen, Twitterén úgy vélte: a hatóságok hatalmas csapást mértek a szervezett bűnözésre, és gratulált a rendőröknek az egyik leginkább körözött bűnöző elfogásáért.
A La Familia a hét legnagyobb mexikói drogkartell egyike. Fellegvára Michoacan szövetségi államban van, ahol a Zetas bűnszövetkezettel folytat harcot az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-szállítmányok fölötti ellenőrzés megszerzéséért.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint a La Familia a szintetikus drogok legnagyobb mexikói előállítója, korszerű technikai eszközöket alkalmaz, módszerei rendkívül brutálisak. Az Egyesült Államokban eddig több mint 300 tagját tartóztatták le.
(MTI)
Elfogták a drogbárót
A mexikói rendőrség elfogta az egyik legveszélyesebb drogkartell, a La Familia vezérét, José de Jésus „El Chango” Mendezt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!